Keleti filozófiák ihlették az ismeretlen Beatles-töredéket
2009. május 10. 11:55 MTI
Eddig ismeretlen, 1967-ből származó George Harrison-dalszöveget állítottak ki a londoni British Library-ben.
Korábban
A cím nélküli szöveget, amelyet a híres Abbey Road-i stúdió padlóján talált meg Hunter Davies, a Beatles hivatalos életrajzírója, George Harrison feltehetően abban az időszakban írta, amikor az együttes visszavonult a turnézástól, hogy igényesebb lemezeket készítsen és ezért hosszabb időt tölthessen a stúdiókban. Ennek eredménye lett az 1967. június 1-én megjelent Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című album, amelyet máig minden idők egyik legjobb rocklemezének tekintenek.
Davies, aki nemrégiben jelentette meg Beatles-életrajzának bővített változatát - több mint 40 évvel az első kiadás után -, elmondta: annak idején a stúdióban szétszórt papírhulladékok között talált Beatles-szövegeket, és megtartotta őket emléknek. Könnyen lehet, hogy ezeket a felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat a takarítók a kukába dobták volna. A szövegtöredékből végül nem lett dal, az is elképzelhető, hogy Harrison nem is zenésítette meg.
George Harrison akkoriban már találkozott a keleti filozófiákkal és dalaiban megjelentek a látszatvilág és a legbelsőbb én közötti ellentéteket boncolgató gondolatok. A Sgt. Pepperen is hallható egy ilyen darab, Within You, Without You címmel. A töredéket őrző papír hátlapján a Beatles menedzserének, Brian Epsteinnek sussexi házához vezető út leírása szerepel Epstein kézírásával, tehát a szöveg 1967 augusztus 27., Epstein gyógyszer-túladagolásban bekövetkezett halála előtt született.
George Harrison, aki 2001. november 29-én hunyt el rákban, már 1963-tól jelentkezett önálló dalokkal. Bár a Beatles dalainak túlnyomó többségét John Lennon vagy Paul McCartney írta (a Lennon-McCartney szerzőpárost valójában a szerzői jogok egyszerűsítése miatt találták ki, de a kéziratok elárulták a valódi szerzőséget), szinte valamennyi albumon szerepelt jellegzetes hangzású Harrison-szerzemény, köztük olyan klasszikusok, mint a Taxman, a While My Guitar Gently Weeps, a Here Comes The Sun vagy a Something.
A kiállításon, amelyet a könyvtár modern irodalmi kézirattára rendezett, Harrison szövege mellett látható többek között egy Beatles-rajongó klubtagsági igazolványa,és az A Hard Day's Night című dal szövege, amelyet John Lennon fiának, Juliannak küldött születésnapi képeslapjának hátuljára írt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap