Forradalmi láncreakciót váltott ki a magyar határnyitás
2009. április 30. 15:12 MTI
A berlini fal összeomlása akkor kezdődött, amikor Magyarország hozzákezdett a vasfüggöny lebontásához - áll a magyar származású svájci újságíró, Andreas Oplatka legújabb könyvének borítóján, a címlapon pedig a szeptemberi határnyitást követően egy Trabant ablakából már egy német zászlót, s német útlevelet lobogtató NDK-s menekült látható.
Korábban
A szöveg és a címlapon szereplő fotó mindennél szemléletesebben foglalja össze azokat az eseményeket, amelyek akkoriban alapjaiban rázták meg Európát, s amelyekről Andreas Oplatka, azaz Oplatka András két évtizeddel később az akkori szereplőket, s történelmi dokumentumokat idézve az újságíró és egyben a történész alaposságával és hitelességéve számol be.
A könyv Egy döntés története címmel már tavaly megjelent Magyarországon, a németországi kiadást a Paul Zsolnay kiadó azonban nem véletlenül erre az évre időzítette. Az idei esztendő ugyanis a berlini fal lebontásának 20. évfordulója, ezért a kiadó szerint Oplatka műve egyfajta kordokumentum is, amelyben megszólalnak az akkori magyar, illetve európai politika meghatározó résztvevői, Németh Miklóstól Hans-Dietrich Genscheren keresztül Mihail Gorbacsovig.
A német nyelvű könyv Első rés a falban (Der erste Riss in der Mauer) címmel jelent meg, s annak előszava az 1989. szeptember 10-i - az NDK-s menekültek távozását lehetővé tévő - határnyitást bejelentő magyar közleményt felidézve megállapította: az intézkedés olyan láncreakciót váltott ki, amely elvezetett Németország újraegyesüléséhez, a Szovjetunió széteséséhez és az akkori keleti tömb több országának NATO-, illetve európai uniós csatlakozásához. Ezért talán jelképes is, hogy Andreas Oplatka könyve Németországban az Európai Unió keleti, Magyarországot is magában foglaló kibővítése ötödik évfordulójának előestéjén jelent meg.
A könyvet német parlamenti képviselők, történészek és kutatók jelenlétében maga a szerző mutatta be a berlini magyar nagykövetségen rendezett pódiumbeszélgetésen, amelynek további résztvevője egy másik szakértő, a történeti kutatások potsdami intézetének történésze, Hans-Hermann Hertle volt. Aki egyben az akkori magyarországi, illetve európai események egyik fő németországi kutatója.
A jelenlévők előtt Oplatka elmondta, hogy valóban történelmi beszélgetések és dokumentumok alapján készült el a könyv, s utalt arra, hogy a magyar hatóságok az elmúlt években lehetővé tették számára az akkori külügyi-diplomáciai dokumentumokba, sőt a kormányülések jegyzőkönyvébe való betekintést. De tanulmányozott osztrák külügyi dokumentumokat, s az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériumának, a Stasinak a dokumentumait is, s ezek - valamint az akkori szereplőkkel való beszélgetések nyomán állt össze a történelmi kép.
Így visszaemlékezett a Németh Miklóssal még Londonban a kilencvenes évek elején lezajlott első találkozójára, amikor a volt miniszterelnök már az EBRD alelnöke volt, s - mint mondta - azután kezdett valójában a témával foglalkozni. Hasonlóan emlékekből idézi a Gorbacsovval való találkozást, s ennek kapcsán azt, hogy az akkori szovjet vezető az őt még 1989 márciusában a határzár tervezett megszüntetéséről tájékoztatni kívánó Németh Miklósnak körülbelül annyit mondott: "Nem bánom, csináljanak azt, amit akarnak...". Azután elmondta, hogy a szeptemberi határnyitásról szóló magyar döntés a kormány augusztus 22-i ülésén született, annak legfőbb ösztönzője és támogatója pedig Németh Miklós miniszterelnök volt.
S arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lett volna, ha Magyarország nem nyitja meg nyugati határát, s nem engedi ki az NDK-s menekülteket, az újságíró-történész Oplatka azt válaszolta: abban a helyzetben, s abban a hangulatban már nem lehetett más döntést hozni. De hogy mindez elvezet a berlini fal leomlásához, azt akkoriban szerinte még senki nem merte megjósolni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap