Palánkvári mindennapok Tatán
2009. április 22. 08:55
Bajcsa Vár - Stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében címmel április 24-én délután 16.00 órakor új időszaki kiállítás nyílik a tatai várban. A Kuny Domokos Megyei Múzeum munkatársai által összeállított tárlat a Nagykanizsa melletti homokdombra épült erődítés - az úgynevezett palánkvár - egyik érdekes korszakával ismerteti meg a látogatókat.
Korábban
A mai Nagykanizsa határában álló erődítmény 1578 és 1600 között a török elleni végvárrendszer részeként őrizte az ország határát. Bajcsa vára földrajzi elhelyezkedésénél fogva mindig szoros kapcsolatban állt Stájerországgal. Ez olyannyira igaz volt, hogy az ottani rendek költségén építették fel, de ezen túlmenően ők fizették a vár őrségét, és gondoskodtak az ellátásukról is.
A dr. Vándor László által vezetett régészeti kutatások során feltárt gazdag tárgyi emlékek rávilágítanak a végvári vitézek mindennapjaira és életkörülményeire, így ezek bemutatásával a látogató könnyen maga elé képzelheti, hogy miként is éltek a török ellen küzdő magyar, horvát és stájer katonák. A tárlaton láthatóak lesznek többek között az ásatás során előkerült kerámiák, érmék, metszetek, üvegpoharak, használati eszközök, viseleti tárgyak, melyeket elődeink több mint 400 évvel ezelőtt használtak, valamint egy napóra.
Érdekesség, hogy Bajcsa vára Magyarországon ebből a korból az egyetlen teljes körűen feltárt palánkvár. A munkálatokat segítette, hogy a régészeti kutatások mellett jelentős mennyiségű forrásanyagot is feldolgoztak a szakemberek. A Grazi Tartományi Levéltárban fellelhető iratok tökéletesen kiegészítik egymást a fennmaradt tárgyakkal, melyek együtt válnak igazán beszédessé, megidézve a rég elmúlt napokat.
Kuny Domokos Megyei Múzeum (Vár)
Cím: 2890 Tata, Váralja u. 3.
Telefon: 34/381-251
Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10-18 óráig, hétfő szünnap
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.