Kínai gyűjtő vette meg a vitatott bronzszobrokat
2009. március 2. 15:43 MTI
Egy kínai műgyűjtő bejelentette, hogy ő vette meg az Yves Saint Laurent-hagyatékból a múlt héten elárverezett, Kína által visszakövetelt bronzszobrokat, de azt állítja, hogy nincs pénze kifizetni a vételárat.
Korábban
A patkányfejet, illetve nyúlfejet ábrázoló, mintegy 40 centiméter magas bronzszobrok múlt szerdán a vártnál jóval magasabb áron, egyenként 15,7 millió euróért keltek el a Christie's párizsi árverésén. Mindkét szoborra három-három potenciális vásárló licitált telefonon.
Caj Ming-csao (Cai Mingchao) kínai műgyűjtő hétfőn közleményben bejelentette, hogy ő volt az eddig ismeretlen nyertes ajánlattevő. A férfi, aki egy ellopott műtárgyak visszaszerzéséért küzdő nem kormányzati szervezet tanácsadója, mindazonáltal azt állítja: nincs pénze az összesen több mint harmincmillió eurós vételár kiegyenlítésére.
A műkincseket brit és francia csapatok zsákmányolták, amikor az 1860-as második ópiumháború alatt lerombolták a kínai császár nyári palotáját. A 18. századi szoborfejek már legálisan kerültek a tavaly június 1-jén elhunyt Yves Saint Laurent francia divattervező, valamint a divattervező partnereként ismertté vált Pierre Bergé üzletember birtokába. A kínai külügyminisztérium szóvivője nemrégiben azonban hangsúlyozta: a modern kori történelemben a nyugati imperialista hatalmak számos kínai műkincset raboltak el a pekingi nyári palotából, amelyeknek vissza kell térniük Kínába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.