Ma sem tudjuk kik haltak meg a Tienanmen téren
2009. február 27. 16:03 MTI
Az áldozatok nevének nyilvánosságra hozását követelik a Tienanmen téri Anyák, vagyis a katonai erővel levert 1989-es Tienanmen téri tüntetés halottjainak hozzátartozói egy pénteken közzétett petícióban.
Korábban
Az áldozatok megnevezése mellett szorgalmazzák azt is, hogy a kormány vizsgálja ki a hadsereg fellépését, ítéljen meg kártérítést a hozzátartozóknak és büntesse meg "mindazokat, akik felelősek a gyilkosságokért". Százhuszonhét aláírás szerepel a levélen, amelyet az éves ülésszakát a jövő héten megkezdő kínai parlamenthez címeztek a Tienanmen téri Anyák. A petíciót egy New York-i székhelyű kínai emberi jogi csoport segítségével hozták nyilvánosságra.
A kínai kommunista vezetők 1989 tavaszán eleinte bizonytalanok voltak abban, milyen választ adjanak a diákok vezette demokráciapárti megmozdulásokra. Végül hat hét után, júniusban a hadsereget vetették be a tüntetések leverésére. A megtorlás több száz - egyesek szerint több ezer - halálos áldozatot követelt. A pártvezetés akkoriban "ellenforradalmi" összeesküvésnek nevezte a történteket, manapság "politikai zavargásként" emlegeti őket.
A Tienanmen téri Anyák szervezete - amely 1991-ben jött létre - több hasonló felhívást intézett már a hatóságokhoz. Az idei azonban több szempontból is különösen kényes esztendő: kényelmetlenséget jelenthet a pekingi vezetés számára egyrészt az, hogy idén - március 10-én - lesz a tibeti felkelés leverésének 50. évfordulója. A dalai láma ezután a Kína-ellenes felkelés leverése után menekült indiai száműzetésbe mintegy százezer követőjével. Az év eleje óta Kína tibetiek lakta körzeteiben már többször tüntettek a tibeti vezető hazatérése mellett. A kínai védekezés elég felemásra sikeredett: az Everest felé például az országból idén nem engednek fel turistákat, hogy ott nehogy valamilyen demonstrációra kerülhessen sor.
Másrészt Kínában is érezteti hatását a világgazdasági válság: a gazdasági növekedés lelassult, a munkanélküliség emelkedik. Több kínai városban voltak tiltakozások gyárbezárások miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Antonescu teljesen el akarta tüntetni a zsidóságot Romániából
- Egész életét az elesettek megsegítésének szentelte Sztehlo Gábor
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.