Elkelt a legdrágább történelmi dokumentum
2009. február 15. 11:41 MTI
Rekordáron kelt el a Christie's aukciósház New York-i árverésén Abraham Lincoln születésének 200. évfordulóján az Egyesült Államok tizenhatodik elnökének egyik kézirata.
Lincoln 1864-es beszédének kézzel írott szövegéért 3,44 millió dollárt (802,4 millió forintot) fizetett egy telefonos licitáló, aki nem kívánta felfedni kilétét. Ez a legmagasabb ár, amit eddig történelmi dokumentumért fizettek. A korábbi rekordösszeg 3,4 millió dollár (799 millió forint) volt, ezt tavaly a Sotheby's londoni aukcióján fizették ki szintén egy Lincoln-kéziratért. A dokumentum az elnök válaszlevele volt fiataloknak, akik arra kérték Lincolnt, hogy szabadítsa fel Amerika "rabszolgasorban lévő kisgyerekeit".
A csütörtökön elárverezett kézirat Abraham Lincoln beszédének szövege, amelyet 1864-ben újraválasztása után tartott a Fehér Ház előtt. A választásokat a polgárháború kellős közepén tartották, s Lincoln háborús politikája igen népszerűtlen volt. Ezért sem Lincoln, sem demokratapárti vetélytársa, George B. McClellan nem hitt az elnök újraválasztásában. A közvélekedés ellenére Lincoln a szavazatok 55 százalékát tudhatta magáénak.
Abraham Lincoln, aki 1864. november 10-én tartotta beszédét, köszönetet mondott a Mindenhatónak, hogy segített a választóknak a helyes döntés meghozatalában, majd a közös haza érdekében közös cselekvésre szólította fel az amerikaiakat. A négyoldalas dokumentum 1916-ig volt a család tulajdonában, majd Lincoln fia, Robert Todd Lincoln John A. Dwight New York-i képviselőnek adta hálából. Dwight segítségével biztosították a washingtoni Lincoln Emlékmű megépítéséhez szüksége forrásokat. Dwight özvegye 1926-ban ajándékozta a kéziratot a New York-i Southworth Könyvtárnak - az intézmény honlapja szerint azóta egyszer állították ki a dokumentumot.
Az árverés bevételeit a könyvtár új szárnyának megépítésére fordítják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap