Létező templomot építtettek át a Perényiek Abaújváron
2009. január 12. 11:50
Idén ősszel folytatódott az abaújvári református templom kutatása, Tóth István helyi lelkész kezdeményezésére, és az Abaújvári Református Egyházközség finanszírozásával. Sajnos a rendelkezésre álló anyagi források szűkössége miatt ismét csak rövid, szondázó kutatásra nyílt mód - számolt be róla Markó Ágnes Sarolta az Észak-magyarországi kulturális és műemléki hírlevél 2008. november-decemberi számában.
A templom helyreállítást megelőző kutatása 1997-ben kezdődött: ekkor az épületet kívülről övező terület szondázó kutatására került sor Csengel Péter és Gere László vezetésével. Ugyanebben az évben készült el Farbakyné Deklava Lilla művészettörténeti tanulmánya, melyben összegyűjtötte a templom történetére vonatkozó levéltári adatokat is. Szintén 1997-ben sor került a templom falképeinek restaurátori szondázó kutatására. A régészeti feltárás Simon Zoltán vezetésével 1998-ban, majd 2002. évben Bartos György a templom homlokzatainak szondázó jellegű kutatását végezte el. Az idei ásatás során, melyet Rácz Miklós régész és e sorok írója vezetett, a templom hajójának feltárására került sor.
Mai formáját természetesen az abaújvári templom is számos átépítés során nyerte el. A törtkőből falazott templomhajóhoz két boltszakaszos, a nyolcszög öt oldalával záródó, kváderfalazatú szentély csatlakozik. A szentély sarkait és a hajót is támpillérek erősítik. Az elmúlt években a helyreállítás lehetővé tette több, statikai problémák miatt utólag épített támpillér elbontását, melyek a falak vizesedését elősegítve, a freskók állapotát is veszélyeztették. Sajnos épp az északi oldalt támasztó támpillér elbontására nem került sor, így a fal vizesedése miatt a Szent Mihályt és Szent Mártont ábrázoló falképek állapota rohamosan romlik. A templomhajónak korábban festett famennyezete volt, mai lefedése már új, a tetőszerkezet helyreállításával egyidőben készült el.
A szentély keleti végfalának kettős osztású mérműves ablaka és a templom szemöldökgyámos, pálcákkal keretezett, félköríves timpanonnal záródó nyugati kapuja eredeti állapotában maradt ránk. Elfalazva, de fennmaradt a 18. század első felében elbontott sekrestyébe vezető ajtó is. A szentély további három gótikus ablakát 1807-ben szűkítették be. A hajó déli falát 1886-ban statikai problémák miatt teljesen visszabontották, majd újjáépítették. Myskovszky Viktor 1876-ban készült rajza a hajó déli falán még a szentélyhez hasonlóan beszűkített ablakokat, valamint akkor már befalazott déli kaput ábrázol. A templom földszinten négyszög, emeletén nyolcszög alaprajzú tornya csak 1886-ban épült meg, a diadalív déli oldalához pedig 1652-ben épült a szószék.
A most előkerült sírkő
Míg a templom építéstörténetét, a fennmaradt dokumentumoknak köszönhetően, elég jól ismerjük, fennállásának első évszázadairól és főleg építésének körülményeiről kevés adatunk van. Abaújvár települést, a Rozgonyiak és Drugethek birtoklása után, 1394-ben adományozta Zsigmond király Perényi Péternek, sőt, 1399-ben vár építésére is engedélyt adott. Perényi Péter feltételezhetően birtokközpontot akart kialakítani abaújvári birtokán, ennek részeként építtette a nagyszabású, akkoriban modernnek számító építészeti stílusú templomot is.
A korábbi ásatások a templom mára elbontott sekrestyéjének falait hozták napvilágra, valamint sikerült feltárni a szentély belsejében a korábbi, négyzetes záródású, törtkő falazatú szentélyt. Mivel a ma álló templom gótikus részletei közül egyik sem datálható a 14. század végénél korábbra, továbbá a szentély és a hajó építőanyaga határozottan különbözik, azt lehetett feltételezni, hogy Perényi Péter újonnan kapott birtokán, az 1400-as évek elején, négyzetes szentélyzáródású templomot építtetett, melyet még 1450 előtt új, poligonális szentély építésével reprezentatívan megújított. Ez utóbbi átépítés során kerülhetett sor a hajó, a diadalív és a szentély kifestésére, mivel a freskók stílusa azonos.
Az idén ősszel végzett ásatás során megtalálták a korábbi, négyzetes szentélyű templom hajójának visszabontott alapfalait. Ez részben megváltoztatta a templom építéstörténetével kapcsolatos feltételezéseinket. Amikor Perényi Péter adományba kapta Abaújvárt, már állt egy, talán a 13. század végén - 14. század elején épített templom a mai helyén. Nem sokkal az adományozás után, Perényi lebontatta az akkor már elavult, esetleg rossz állapotban levő templomot, hogy az új birtokközponthoz méltó, korszerű gótikus szentéllyel épült, díszesen kifestett templomot építhessen a helyén. A ma álló falak vonala követi a korábbiakét, részben ráépültek azokra. A templom alaprajzában csak a diadalív helyét nem változtatták meg, ehhez képest belső terét egységesen, minden irányban 1 méterrel bővítették.
A család vagyonát és felemelkedését megalapozó, Luxemburgi Zsigmond szolgálatában álló, később az országbírói tisztséget betöltő Perényi Péter (1378-1423) egyben temetkezőhelyének is szánta új templomát. A templomhajó közepén ugyanis, a még fel nem szedett kőburkolat elemei között másodlagos helyzetben megtalálták sírkövét is. A kő a templom 1806-1807 évi felújítása során kerülhetett a burkolat elemei közé. A sírkő, azt leszámítva, hogy miközben burkolatként használták kettérepedt, hiánytalanul és épen maradt ránk. Szélén körbefutó, még nem teljesen feloldott felirata a következő: hic est sepultus magnificus vir dominus petrus de prin…VI…ante festum visitat[i]o[n]is anno domi[ni] 14XXIIIo. A kétosztatú mérművel díszített képmezőben Perényi címer, felette csőrös sisak látható. Az 1998. évi ásatás során a szentélyben két temetkezés került elő. Ezek közül az egyik egy tégla falazatú kripta, melynek feltárására nem került sor, míg a kő és a kripta összetartozásának lehetőségét még most is vizsgálják.
Az idei ásatás figyelemre méltó eredménye továbbá, a hajó északkeleti sarkában előkerült, csekély déli eltéréssel keletnek tájolt, tehát valószínűleg keresztény szertartás szerint eltemetett csontváz részlete. A halott lábfejét a korábbi templom diadalívfalának építésével elpusztították, tehát a feltárt temetkezés még az első templomnál is korábbi. Ennek alapján tehát feltételezhető, hogy a korábbi templom építése előtt már temető volt ezen a területen. Mivel az Árpád-kori, keresztény rítusú temetők mindig templom mellett helyezkedtek el, további ásatások napvilágra hozhatják egy, az általunk ismert korábbi templomnál is idősebb, kő- vagy fatemplom nyomait. Mindez azonban további régészeti bizonyítékok híján még csak feltételezés. A sírkő előkerülése és a korai temetőre és feltételezett templomára utaló nyomok a templom kutatásának jelentőségét felértékelték. Az eddig végzett, helyreállítást megelőző szondázó kutatásnál alaposabb vizsgálat szükséges a templom építéstörténetének megismeréséhez, ezért az ásatást, a kutatók a tervek szerint a közeljövőben folytatják majd, amint sikerül előteremteni ennek anyagi fedezetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap