Gyökerek és szárnyak, avagy a Rhone kincse
2009. január 10. 15:56 MTI
Állandó kiállítás nyílik a Rhone folyó partján fekvő Arles múzeumában annak a rendkívüli régészeti kincsnek a bemutatására, amelyet az elmúlt két év víz alatti ásatásai során találtak a folyó mélyén, pontosan Arles történelmi központjában. A szenzációsnak ígérkező kiállítás anyagát és főleg történetét azonban már megismerhették a francia közszolgálati televízió FR3 csatornájának nézői, a Gyökerek és szárnyak című magazinban bemutatott másfél órás film révén.
A 2007 és 2008 nyarán szakképzett víz alatti régész-búvárok részvételével folytatott kutatások igen nehéz körülmények között zajlottak, hiszen a sebes vizű folyó mélyén nem egyszer alig 20 centiméterre lehetett csak látni. Ennek ellenére a tenger alatti és víz alatti régészeti kutatások osztályának (DRASSM) vezetője, Luc Long régész által irányított néhány hetes expedíciók során példátlanul értékes, ritka ókori szobrokat és építészeti elemeket, érméket, ékszereket emeltek ki a vízből.
Az arles-i múzeum nagyterméből helyszíni közvetítésben mutatták be a tévénézőknek a legjelentősebb leleteket, köztük azt a Julius Caesart ábrázoló márvány mellszobrot, amelynek felfedezése másfél éve igazi szenzációt keltett, valamint Neptun isten gyönyörű szobrát, amely a hajdani római város egyik temploma előtt több mint 1600 évvel ezelőtt vigyázta a vízi forgalmat. A szobor három különböző darabját találták meg a folyó különböző pontjain, majd gondos tudományos rekonstrukcióval, szkenner segítségével illesztették össze.
A győzelem istennőjének, Victoriának aranyozott bronzszobra volt a kiállítás másik szenzációja, de rajta kívül még más antik nőfejek is előkerültek a hullámokból - az egyikre 2008 nyarának utolsó kutatási napján a régészek munkájában segítő tűzoltósági búvárok bukkantak rá. A ritka szépségű portré orrát azonban összezúzták - feltehetően ugyanazok a hódítók, akik a Kr. u. 4. században elfoglalták a római tartományt, felgyújtották, lerombolták az antik várost, s pusztító dühükben a folyóba dobták a város központjának többi szobrait is.
A kutatásokat bemutató másfél órás film olyan epizódokat örökített meg, amelyek a múzeumokban nem láthatók. A nézők tanúi lehettek például annak, hogy miként találták meg a vízben a búvárok a Caesar-fejet, hogyan emelték azt ki, s milyen gondos tudományos nyomozás eredménye volt a minden kétséget kizáró azonosítás.
Miután a mellszoborról eltávolították a folyóban töltött több mint másfél évezred hordalékát, kikérték a Caesar-ábrázolások legismertebb szakértőinek véleményét, és azok valószínűsítették, hogy a mű még a várost Kr. előtt 46-ban megalapító római államférfi életében készült. Ezt a továbbiakban a szobor anyagának műszeres elemzése is igazolta, bizonyítva, hogy olyan bányából került ki a márvány, amely Caesar életében már működött. Luc Long Olaszországba is elvitte a Caesar-fejről készült szkenneres kópiát (az eredeti kivitelét tiltja a törvény), hogy az Itáliában őrzött másik híres korabeli Caesar-mellszoborral a helyszínen hasonlíthassák össze. A lézeres vizsgálat a fejforma alapján is bizonyította, hogy ugyanarról az emberről van szó.
Hasonló gondos munkával kutatják ki az összes többi lelet múltját a tudósgárda tagjai. A Rhone kincse a folyómenti városban marad. Ősztől Arles múzeumának minden látogatója megtekintheti az anyagot, amely a település római gyökereiről és akkori gazdagságáról tanúskodik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.