Ókori ólomrudakra bukkantak Ibiza partjainál
2008. december 16. 08:06 Science Daily
Egy kölni régészbúvár három darab több mint 2200 éves ólomrudat talált Ibiza partjai előtt a Földközi-tengerben, 39 méter mélységben. Mint a Kölni Egyetem régészeti intézete hétfőn közölte, a ritka lelet gyaníthatóan az i.e. 3. századból származik, és egy negyedik rúdra már korábban véletlenül rábukkantak.
Marcus Heinrich Hermann kölni tudós közlése szerint két rúdon az ibériai ábécé szótagjelei láthatók. Az ólomrudakat az ókorban zsoldoskatonák feltehetően fegyverként használták. Valószínű, hogy az ilyen fegyvereket a rómaiak és a karthágóiak között lezajlott második pun háborúban vetették be.
A kölni intézet közlése szerint az írásjeleket aligha lehet megfejteni, de a gyártástechnikai eljárásokból következtetni lehet a leletek eredetére. A fémszakértők úgy vélik, hogy az ólmot egy dél-hispániai bányavidéken bányászták, majd az Ibériai-félsziget keleti részén munkálták meg, és látták el jelzéssel, mielőtt egy teherhajó fedélzetén elszállították volna. Utóbbi hajótörést szenvedett Ibiza szigetének északi partjainál.
Az ólmot az ókorban mindenekelőtt az ezüstgyártásban használták, az úgynevezett ólomításnál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.