Mégsem árvereznek Picassót Londonban
2008. október 28. 18:03 MTI
Visszavonták a Sotheby's aukciósház november 3-ára meghirdetett New York-i árveréséről Pablo Picasso egyik festményét, amelynek várható leütési árát 30 millió dollárra (több mint 6,3 milliárd forint) becsülték - jelentették be kedden Londonban.
Az Arlequin című, 1909-ben született kubista alkotás az árverés legfőbb tételének ígérkezett, eladója a Sotheby's szóvivője szerint "magántermészetű okokkal" indokolta döntését. Mindazonáltal a váratlan fordulat összefüggésben állhat azzal, hogy az utóbbi időben többször is előfordult, hogy híres alkotások nem érték el a liciteken a várt árat, ami sokak szerint azt jelzi, hogy a gazdasági világválság "begyűrűzik" a művészeti piacra is.
Az Arlequin, amely zöld, rózsaszín, jáde és borostyán színekben ábrázol egy bohócfigurát, több mint 50 éven át Enrico Donati szürrealista festő birtokában volt. Donati áprilisban meghalt, az árverésre az örökösök bocsátották a most visszavont művet. A Christie's és a Sotheby's jövő heti New York-i árveréseit fontos próbatételnek tekintik a szakértők arra vonatkozólag, hogy valóban elérte-e a válság az általánosan elismert világhírű művészeti alkotások eddig biztosnak vélt piacát.
Májusban a két ház által rendezett impresszionista és modern művészeti aukciókon még több mint 500 millió dollár volt a teljes forgalom.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap