Biciklis bronzszobrot kapott Einstein Szegeden
2008. október 17. 13:04 MTI
Végleges helyszínén, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának udvarán felállították csütörtökön az Albert Einsteint kerékpározás közben ábrázoló bronzszobrot, Bánvölgyi László alkotását.
Az épület udvarán járók másfél évtizede rendszeresen találkozhattak a szoborral, melyet a művész 1988-ban röviddel azt követően készített el saját örömére poliészter műgyantából, amint végezett a képzőművészeti főiskolán. "Főiskolásként legalább annyira érdekelt a csillagászat, mint a szobrászat. Sok csillagászati témájú könyvet olvastam, s nagyon megragadott Albert Einstein alakja, aki annak ellenére, hogy a 20. század egyik legnagyobb elméje volt, megmaradt egyszerű, puritán embernek" - mondta az MTI-nek a művész.
A szobor elkészítéséhez egy 1933-as fekete-fehér, Kaliforniában készült fotográfia adta az ötletet, melyen Einstein mosolyogva kerékpározott. Az alkotáshoz a fiatal művész megszerezte nagyapja akkor vagy tizenöt éves kerékpárját és nekilátott a szobor elkészítéséhez. Mint mondta, azért esett az egyébként a szörfdeszkák készítéshez is használt poliészter műgyantára a választása, mert a tudós alakját nem megrendelésre, hanem saját örömére formázta meg, frissen végezett szobrászként pedig nem volt pénze bronzra.
A műanyag szobor el is készült, s az öreg kerékpárral együtt bronzszínű festést kapott. Az alkotás néhány évig a család kertjében állt, majd a kilencvenes évek elején a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának udvarára került. A szobrot minden ősszel raktárba kellett helyezni, nehogy a fagyok kárt tegyenek benne, a festést pedig három-négyévente ki kellett javítani. Ez egyébként annyira jól sikerült, hogy amikor szóba került a szobor bronzba öntése, sokan elsőre nem hitték el, hogy az udvaron álló alkotás nem fémből készült - fogalmazott Bánvölgyi László.
Az A. Eisnstein California 1933 címet viselő bronzszobor elkészítését széleskörű társadalmi összefogás tette lehetővé, támogatta az Akadémiai Bizottság mellett az egyetem, a kulturális tárca, több helyi cég és magánszemély is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap