2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Brit kémnő segítette a szovjet atomprogramot

2008. szeptember 2. 09:06

Fél évtizedet spórolt meg a szovjet atombomba fejlesztőinek Melita Norwood, a brit `kémnagyi`, akinek tevékenységére csak több mint hatvan év után derült fény.

Norwoodot, aki 2005-ben, 93 éves korában halt meg, már 1934-ben beszervezte az NKVD, az akkori szovjet állambiztonsági szolgálat - a KGB elődje - a brit kommunista párton keresztül. Ténykedése azonban csak 1999-ben vált ismertté, miután egy dezertőr KGB-tiszt titkos iratokat hozott nyilvánosságra róla.

A brit kormány akkoriban igyekezett kicsinyíteni Melita Norwood szerepét - a lelepleződés után jogi eljárás sem indult ellene -, ám egy most elkészült új életrajzból egyértelműen kiderül, hogy a matróna volt messze a legfontosabb szovjet női kém Nyugaton. A The Sunday Telegraph ismertetése szerint az októberben megjelenő könyvben az áll, hogy a Norwood által átadott brit atomfegyver-fejlesztési titkok révén a sztálini Szovjetunió öt évet nyert saját nukleáris bombájának kifejlesztésében.

A Nyugat 1949 augusztusában döbbenten értesült arról, hogy a szovjetek sikeres kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, mert ezt annak idején csak évekkel későbbre várták. Melita Norwood titkárnőként dolgozott annak a brit "fémipari kutatóintézetnek" az igazgatója mellett, amely valójában a brit atomfejlesztési tevékenység fedőszerve volt. Az áttörés akkor történt, amikor a kémnő hozzájutott egy kényes kutatási anyaghoz, amely az uránium magas hőmérsékleten jellemző korróziós tulajdonságait tárta fel.

A szovjet fejlesztők akkoriban még nem tudtak megbirkózni ezzel a problémával, amelyet azonban a brit szakértők sikeresen megoldottak - és eredményeiket Norwood nyomban át is adta megbízóinak. Az ügynöknő - akinek az édesanyja is szovjet kém volt - még ezután is hosszasan tevékenykedett, egészen a 70-es évek elejéig, amikor nyugalomba vonult.

Az életrajzi írás szerzője, David Burke - aki számos beszélgetést folytatott a néhai atomkémmel - azt mondta a vezető vasárnapi brit konzervatív lapnak, hogy Norwood "nem volt keményvonalas sztálinista ... inkább érzelmes kommunista volt, és meglehetősen naiv". Christopher Andrew professzor, a brit elhárítás, az MI5 hivatalos történetírója azt mondta: Melita Norwood volt a leghosszabban szolgáló szovjet kém a brit történelemben, és egyben a legfontosabb női ügynök is.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár