Bikacsigolyákat temettek a 10. századi halottak mellé
2008. augusztus 27. 09:09
A tervnek megfelelően halad a régészeti feltárás a leendő M43-as autópálya nyomvonalán, a Makót elkerülő szakasz első ütemét szeptember végére fejezik be a régészek.
Korábban
A július 15-én kezdődött ásatási munkák során a múzeum régészei mintegy 40 ezer négyzetméteres területet tártak föl az autópálya Makót elkerülő szakaszán - mondta a szakember a feltárásáról tartott sajtótájékoztatón.
Balogh Csilla ásatásvezető régész, az M43-as feltárás koordinátora elmondta, az autópálya Makót elkerülő 4,2 kilométeres szakaszán szinte összeérnek a lelőhelyek. Eddig számos település nyomára akadtak a rézkortól egészen az Árpád-korig.
A járószinttől 20-25 centiméterre előkerültek rézkori sírok, amelyekbe zsugorítva temették halottaikat az itt élők mintegy ötezer éve. A településtől elkülönülve, az épületektől 100-150 méterre található sírokban a nőket bal, a férfiakat jobb oldalukra fektették.
A régészek egy 10. századi köznépi temetőre is bukkantak. Az eddig feltárt temetőrészlet érdekessége, hogy a nyugat-keleti tájolású sírokban a halottak felkarja vagy könyöke mellé birkacsigolyákat helyeztek, feltehetően útravalóul. A sírokból kerámiák, fülesgombok, vaskések és hajkarikák kerültek elő - közölte a szakember.
A régészek egy későbbi, szintén Árpád-kori település nyomaira is bukkantak, az előkerült leletek - magányosan vagy párban álló épületek, karámok, gabona- és szeméttároló vermek nyomai - alapján a faluban hosszabb ideig éltek az állattartással foglalkozó emberek. Az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti, mintegy 43 kilométer hosszú, 275 ezer négyzetméter összterületű nyomvonalán a terepmunkák előreláthatólag 2009. április 30-ig tartanak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap