Ókori föníciai vitorlással hajózzák körbe Afrikát
2008. augusztus 15. 09:17
A föníciaiak után 2500 évvel egy ókori vitorlás pontos másán kívánja körbehajózni Afrikát társaival egy angol üzletember. A csapat vasárnap indul Szíriából.
Korábban
Az expedíció Philip Beale második kalandtúrája: 2003-ban egy 1200 éves hajó pontos másán vitorlázott el Indonéziából Afrikába.A vitorláson húszfős, többségében brit legénység szolgál. Az expedíció Szíriából indul, majd áthalad a Szuezi-csatornán, megkerüli Afrika szarvát, hogy a kontinens keleti partja mellett hajózva elérje a Jóreménység fokát; ez az expedíció kritikus pontjának számít. Az utazás a nyugati part mentén folytatódik, a föníciaiak 21. századi követői áthajóznak a Gibraltár-szoroson, majd a Földközi-tengeren Szíriába térnek vissza. Az út során az expedíció 31,5 ezer kilométert tesz meg.
"Utunk legnehezebb szakasza a Jóreménység fokának körbehajózása lesz, ahol sok hajóroncs árulkodik az embert próbáló körülményekről. Húszméteres vagy még magasabb hullámokkal lehet dolgunk, mindez decemberben, vagy januárban" - mondta Beale, aki 70 százalék esélyt ad a csapatnak arra, hogy sikeresen véghezviszi a feladatot.
A Phoenicia névre keresztelt vitorlás, amelynek tervrajzai ókori hajóroncsok, antik vázákon látható ábrázolások és egyéb régészeti leletek alapján készültek, teljes egészében fából épült. A vitorlást szír hajóépítő mester készítette. Orva Bader hajóács szerint neki és csapatának semmi nehézséget nem okoz, hogy 200-300 éves technikákat alkalmazva megépítsen egy hajót "Három emberem két hónap alatt bármilyen hajót megépít. Ebben az esetben viszont a vitorláson állandóan 5-10 ember dolgozott és több mint 8 hónapunkba tellett, míg megbirkóztunk a feladattal. Nehéz, ám annál élvezetesebb munka volt" - hangsúlyozta a hajóépítő.
A hajó nélkülöz minden modernkori kényelmet - nincs ventiláció, vagy folyóvíz, a hálóhelyeken pedig alig-alig lehet kinyújtózni, az egyetlen engedmény a korszerű navigációs berendezés. A vitorlást a föníciai hajókkal ellentétben mentőcsónakokkal is felszerelték, és jókora élelmiszer- és vízkészlettel indul útnak. Ám, ahogy az ókori hajósok, 21. századi követőik sem tudják, hogyan viselkedik vitorlásuk, míg ki nem értek a nyílt vízre.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.