Nyelvi problémák miatt süllyedt el a Mary Rose
2008. augusztus 4. 12:06 The Daily Telegraph
A Mary Rose tragikus félreértések miatt kerülhetett a tenger fenekére: egy új kutatás szerint ugyanis a főként spanyolokból álló személyzet nem értette meg a kapitány utasításait.
Korábban
A 1982-ben kiemelt, és azóta Portsmouth kikötőjében látható 16. századi hajóroncs mellett talált koponyák orvosszakértői vizsgálata arra mutatott rá, hogy VIII. Henrik zászlóshajóján főként külföldi zsoldosokból vagy hadifoglyokból toborzott tengerészek utazhattak. A történészek régóta gondolják, hogy a hajó akkor süllyedt el, amikor egy éles kanyart próbált bevenni a franciákkal 1545 júliusában vívott ütközetben, és ekkor annyira megdőlt, hogy a tengervíz beömlött az ágyúnyílásokon, és elárasztotta a hajót.
A teóriát Hugh Montgomery, a University College London professzora terjesztette elő, akinek kutatócsoportja a Mary Rose Alapítvány engedélyével vizsgálta meg a vélt személyzet 18 tagjának maradványait. Lynne Bell törvényszéki antropológus szerint kiderítették, hogy az elemzett személyek 60 százaléka dél-európai országokból érkezett. A kutatók a fogak kémiai analízise alapján állapították meg, hogy az egyének hol nőttek fel: ennek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a személyzet Britannia és az északi országok helyett a déli területekről származott.
Eközben számításba vették azt a régóta ismert tényt is, hogy VIII. Henriknek igen kevés jól képzett katonája volt, ezért sokszor toboroztak zsoldosokat a kontinensről. Éppen ezért levéltári kutatásokkal egészítették ki a vizsgálatokat, és az uralkodó állampapírjai között olyan feljegyzésekre akadtak, amelyekből kiderül: az ominózus katasztrófa előtt fél évvel kilenc spanyol hajót ejtettek fogságba a La Manche csatornán, amelyek a vihar elől menekülve hajóztak Cornwall felé.
Azokon 600 spanyol katona utazott, akiket akár pénz, akár élelem fejében angol szolgálatba vettek - Montgomery kutatócsoportja szerint lehetséges, hogy közülük szolgálhattak páran a Mary Rose fedélzetén. Ez pedig problémát jelentett: a kutatók szerint egy olyan harci manőverben, amelyet a Mary Rose végrehajtott, nagyon komoly összhangra lett volna szükség a kapitány és a legénység között, az ágyúk kezelését, és a fedélzeti nyílások lezárását tekintve. Ez azonban nyelvi akadályok miatt nem jöhetett létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap