Ukrán nacionalisták miatt tiltakoznak az orosz zsidók
2008. július 30. 12:52
Az orosz zsidó közösség hétfőn tiltakozott amiatt, hogy Viktor Juscsenko ukrán elnök felavatott egy képtárat, ahol Roman Suhevics ukrán nacionalista portréja is látható.
Korábban
Az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (FEOR) arra reagált, hogy szombaton megnyitottak Kijevben egy híres emberek arcképeit bemutató galériát, s a képek között van Roman Suhevicsnek, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) egyik vezetőjének a képmása is. Suhevics 1943-tól 1950-ig a szovjethatalom ellen harcolt Nyugat-Ukrajnában.
Suhevics egy tavaly kiadott bélyegen |
A FEOR közvetetten szorgalmazta, hogy elemezzék, milyen kapcsolatokat ápoltak az UPA harcosai a nácikkal, s milyen szerepet játszottak a zsidók kiirtásában, mert mindezek nélkül "kultuszuk a politikai bátorságnak és a történelem józan értékelésének a hiányáról tanúskodik."
Lengyelország és Oroszország a mai napig zsidók elleni atrocitások elkövetésével vádolja a Ukrán Felkelő Hadsereget. Az UPA elutasítja azt a szovjet történészi megállapítást, amely szerint több más nacionalista mozgalomhoz hasonlóan együttműködtek volna a nácikkal. Kitartanak amellett, hogy az első időben üdvözölték ugyan a Szovjetuniót lerohanó németek érkezését, de utána gyorsan hadat üzentek nekik.
Juscsenko elnök több alkalommal szorgalmazta az egykori nacionalista harcosok és a Vörös Hadsereg ukrajnai veteránjainak megbékélését.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.