Régészek elemzik az enigmatikus bronzkori táblákat
2008. július 28. 09:07
Neves régészek vizsgálják azokat a jeleket, amelyek a bronzkorból Európa-szerte előkerült agyag- és kőtáblákon szerepelnek.
Korábban
Alto Mantovano di Cavriana múzeumának igazgatójától származik a gondolat, hogy a legfelkészültebb európai régészek együtt és sokoldalúan vizsgálják meg a táblákat. Együttműködik velük a Veronai Egyetem nyelvi, irodalmi és kommunikációtudományi intézete, valamint a Bresciai Egyetem optoelektronikai tanszéke is: ez utóbbi háromdimenziós felvételeket készít a táblákról, hogy ki lehessen deríteni, milyen technikákat alkalmaztak elődeink a jelek bevésésénél, és jobban megfigyelhető legyen a jelek ismétlődése.
A régészek munkájuk eredményeiről 2010 tavaszán tartanak nemzetközi konferenciát és ugyanakkor kiállításon mutatják be a leleteket a közönségnek. Addigra már valószínűleg többet tudnak a táblákról, amelyek igen elterjedtek voltak i.e. 2100 és 1400 között, majd a késői bronzkorban eltűntek. Abban az időszakban erősödtek fel ugyanis a kapcsolatok a Földközi-tenger térségével, ahol a mükénéi civilizáció konszolidált és kodifikált jelrendszere ítélhette feledésre a kenyérformájú idolokat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.