Hétköznapi kommunizmus Debrecenben
2008. július 25. 12:54
A Rákosi-korszakot festményeken, szobrokon keresztül bemutató Szocreál kiállítás után csütörtöktől újabb tárlat idézi fel a kommunizmus időszakát.
Korábban
A Hétköznapi kommunizmus című, a Rákosi-korszakot fényképeken, plakátokon, filmeken bemutató kiállítást megnyitó Bánkuti András fotóművész emlékeztetett arra, hogy a korszakban a fotográfiát a tömeg meggyőzésének eszközeként használták.
Az MTI fotóarchívumából válogatott képekkel összefüggésben ugyanakkor megjegyezte, hogy a Magyar Távirati Irodában a kor nagy fotográfusai dolgoztak, akik maradandót alkottak a kommunizmus idején is. Felsorolásában Vadas Ernőt, Keleti Évát, Molnár Editet, Farkas Tamást és Gink Károlyt említette. Külön szólt Friedmann Endrének a valóságot és a szegénységet ábrázoló képeiről.
A Hétköznapi kommunizmus című kiállításon mintegy 300 alkotás mutatja be az 1948 és 1956 közötti időszakot, amikor a kommunista diktatúra idején több millió emberre kényszerítették rá az életformaváltást. A fotókon "fényes tekintetű" tsz-tagok éppúgy láthatók, mint "bizakodó" gyári munkások, felvonuló fiatalok vagy a jövő reménységei, az úttörők.
A Rákosi-korszakot fotókon, filmeken, plakátokon bemutató Hétköznapi kommunizmus című kiállítás október 26-áig tekinthető meg a debreceni Modemben.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap