Új lapot nyitnának a magyar történetírásban
2008. július 8. 17:02
Hiller István miniszter az ősz kezdetéig várja az 56-os Intézet, a XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet és a Politikatörténeti Intézet főigazgatói által elkészített kutatási és fejlesztési terveket.
Korábban
Az oktatási és kulturális tárca vezetője ezt annak kapcsán mondta hétfői, az intézetek vezetőinek jelenlétében tartott budapesti sajtótájékoztatóján, hogy jövőre lesz a rendszerváltás és a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója. Ennek megünneplésére, illetve a megemlékezésekre az említett intézmények jelentős előkészületeket folytatnak.
Schmidt Mária, Rainer M. János, Földes György és Hiller István |
Hiller István közölte, a húszéves távlat ahhoz is hozzájárulhat, hogy a magyar történetírásban érdemes legyen "új lapot nyitni". Beszámolt arról, hogy az intézményvezetőkkel folytatott, tea melletti beszélgetésen - amelynek eddig nem volt hagyománya - felajánlotta a kormányzat segítségét a tudományos kutatómunka mind nagyobb anyagi biztonságának megteremtéséhez. Úgy fogalmazott, "a miniszter kinyújtott kezét el lehet ütni vagy meg lehet szorítani," de ahhoz, hogy a tudományos szféra és a tárca egymással szót értsen, intenzíven kell beszélgetni.
A miniszter kiemelte, hogy a közfeladatokat ellátó tudományos intézmények finanszírozását választási ciklusokon átívelően, stabilan kell megteremteni. Az anyagi feltételek megteremtésében, annak mértékében minden politikai irányzatnak egyet kell értenie, még ha a politikai szférában nagy is a bizalmatlanság - hangoztatta.
Hiller István a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: "országunkat egymást jobban értő emberek közösségévé kell tenni, ebben áll a tudomány és az értelmiség feladata". Arról is beszélt, hogy Schmidt Mária, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója korábban nyílt levelet intézett hozzá a történettudományi intézetek működtetéséről. Erre szintén nyílt levélben válaszolt, illetve a hétfői megbeszélés is egyfajta, arra adott reakció volt.
Schmidt Mária bizakodásának adott hangot, hogy a jelenkortörténeti kutatásokat új alapokra tudják helyezni a rendszerváltozás huszadik évfordulója után. Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója kijelentette: intézetük a "nemzeti önismeret szolgálatában akar hosszú távon állni". Rainer M. János, az 56-os Intézet főigazgatója utalt arra, hogy a különböző szakmai szervezetek korábban is élénk párbeszédet folytattak, aminek során kiderült: nincs mindenki által elfogadott, kanonizált módszer, így minden kutatási irányzatnak van létjogosultsága.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.