Fűtőtesteket gyártanak Sztálin atomlaborjában
2008. július 7. 12:15
Sűrű bozót és törött ablakok mögött rejtőzik a volt Szovjetunió egyik sötét titka: Sztálin laboratóriumában fogva tartott német tudósok dolgoztak az atombomba megépítésén.
Korábban
Valamikor 250 német tudós élt itt a családjával együtt, hogy centrifugát építsenek az uránizotópok szétválasztására. Ma az a néhány kutató, aki itt maradt, mellékfoglalkozásban háztartási fűtőkészülékeket gyárt - derül ki az Associated Press tudósításából.
Vlagyimir Kunicskij igazgató-helyettesnek nagy tervei vannak az intézettel, amely csaknem teljesen elpusztult a Szovjetunió szétesése után kirobbant abház-grúz háborúban. Az egykori laboratórium egy részét szanatóriummá alakítaná, ahol radioaktív kezeléseket is alkalmaznának. Abházia el nem ismert státusza, és az a gyanakvás, amellyel irányában viseltetnek, viszont nem igazán kedvez a tervek megvalósításának. Az intézet az 1990-es évek végén a nemzetközi figyelem középpontjába került, mivel olyan hírek kaptak szárnyra, hogy radioaktív fűtőanyag tűnt el belőle, bár az ENSZ ellenőrök mindent rendben találtak.
Ami a tesztközpontból megmaradt |
A németeket Moszkvába vitték Lavrentyij Berija, Sztálin hírhedt titkosrendőrségének rettegett vezetője elé, aki az atomprogramért is felelt. Berija választás elé állította őket: vagy Szibériában dolgoznak vagy Abháziában, ahol Berijának és Sztálinnak is volt nyaralója. A német tudósok Abházia mellett döntöttek. "Atombombát kellett építeniük" - meséli Alekszander Csacsakov, a másik igazgató-helyettes. "Nem állíthatjuk, hogy nélkülünk a Szovjetunió nem tudott volna atombombát építeni, hiszen mások is dolgoztak rajta. De mi elértük a célunkat."
A németek tehát családjukkal együtt Szuhumiba költöztek, és megkezdték az atombombához igen fontos hasadóanyag létrehozásához szükséges centrifugák megépítését. Csaknem egy évtizedre ez az intézet vált az otthonukká. Hertz úgy alakította ki házát, hogy hasonlítson német otthonához. A tudósok szolgákat kaptak, akik természetesen titkosrendőrségi besúgók voltak. Növényeket termesztettek, koncerteket szerveztek és sportoltak.
Az ötvenes évek elején aztán a szovjetek úgy döntöttek, hogy a németek megtették, amit elvártak tőlük, és lassan hazaengedték őket. 1955-re már csak egy osztrák maradt, aki helyi lányt vett feleségül. Ma már csak nyolc sír emlékeztet arra, hogy itt németek éltek és haltak.
Akik életben maradtak, örültek, hogy túlélték ezt az időt, és nem foglalkoztak a múlttal. A Szovjetunió széthullása után viszont Abházia etnikai viszályok színtere lett. Az abházok nem akartak a független Grúzia részévé válni. A harcok során az intézet személyzete őrséget szervezett, hogy megakadályozza a fosztogatást. 1994-ben a háború véget ért, és az abházok kiűzték a grúzokat, de Abházia elszigetelődött, mivel egyetlen állam sem ismerte el. Az abház szeparatisták még ma is lelövik a grúz felderítőgépeket.
Az intézet tudósai Izraelbe, az Egyesült Államokba vagy Németországba menekültek. Az itt maradók állandó ostromkörülmények között élnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.