Pécsre kerül a világ legátfogóbb Zsolnay-magángyűjteménye
2008. június 27. 17:06
Az Egyesült Államokban élő Gyugyi László hatszáz darabos kollekciójából 2010-ben nyílik állandó kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben.
Korábban
A tárlat megrendezését Gyugyi László és Matyi Dezső, a Pécsi Direkt Kft. ügyvezetője között létrejött magánjogi szerződés teszi lehetővé, ennek részleteiről, anyagi vonzatairól az érintettek nem kívántak beszélni. Mindössze annyit árultak el, hogy a műtárgyak jövő ősszel, hajón és közúton érkeznek az Egyesült Államokból Pécsre.
A gyűjtemény eszmei értéke felbecsülhetetlen, Gyugyi László ugyanis a Zsolnay manufaktúra legkiválóbb, világ- és nemzetközi kiállításokon szerepelt alkotásait vásárolta meg. Az a csekély számú, úgynevezett duplum példány, melyeket e kiállításokra küldött tárgyakból őriztek Magyarországon, megsemmisült az első és a második világháborúban.
A gyűjtő kollekcióját céltudatosan úgy alakította ki, hogy a gyár alkotásait a nemzetközi stílusfejlődés részeként mutassa be úgy, hogy tárgyai egyben a díszműgyártás keresztmetszetét is adják. A hazai magángyűjtemények egyike, sőt, még a szám szerint legnagyobb anyaggal bíró Zsolnay Múzeum gyűjteménye sem ilyen átfogó. Gyugyi László azt mondta, hogy azért válik meg gyűjteményétől, mert hetvenöt éves, fiai tőle távol, San Franciscóban élnek, s nem akarja, hogy e kincsek később szétaprózódjanak Amerika múzeumaiban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.