Innovatívan gondolkodtak az őskori fegyverkészítők
2008. június 16. 12:09
A kísérletezés és az innováció nem újkori találmány, már a nyílhegyeket is experimentális úton tökéletesítették - állítják amerikai régészek.
Korábban
R. Lee Lymann, a Missouri Egyetem antropológiai intézetének professzora kutatásai során munkatársaival három különböző földrajzi régióban fellelt több mint ezer dárda- és nyílhegyet elemzett. Véleménye szerint, amikor az íj és a nyíl mintegy 1500 éve megjelent Észak-Amerikában, az új fegyver kiszorította az addig egyeduralkodó dárdát és a dárdavetőt, alapvetően megváltoztatva a hadviselést és a vadászatot.
Az új fegyvernem "hadrendbe állítása" innovatív gondolkodást igényelt. A korabeli fegyverkészítők ugyanis nem értették pontosan a nyílvessző repülésdinamikáját, sem az íj működési mechanizmusát, így tapasztalati úton próbálták kikísérletezni a nyílhegyek és az íjak optimális kombinációját. Lyman professzor szerint az egyik változás indukálta a másikat: amennyiben valamilyen eszköz hosszabbá vált, óhatatlanul súlya is megnőtt.
A fegyverkészítők tapasztalati úton kísérletezték ki a leghatékonyabb nyílhegyeket, ennek során számtalan változat született meg. A tudósok ugyanis bizonyítékokat találtak arra nézve, hogy az íj és a nyílvessző megjelenése idején robbanásszerűen megnőtt a hajítófegyverek számára készített hegyek száma.
A nyílhegyek esetében kiindulópontként a dárdahegyek szolgáltak: azokat alakítgatták, míg meg nem született a tökéletes változat. Régészetileg ez az innovációs folyamat a hajítófegyverek számára készült hegyek széles skáláján keresztül követhető végig, amely bemutatja az átmenetet a dárda, valamint az íj meg a nyílvessző kora között. A kevésbé hatékony "modelleket" kiselejtezték, így a későbbiek során a nyílhegyválaszték leszűkült.
Lyman professzor tanulmánya, amely Az észak-amerikai dárdahegyek és nyílhegyek variációi címet viseli, a Journal of Archaeological Science című régészeti folyóiratban ősszel lát napvilágot.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.