Maóval pacsiznak a mosolygó hercegnők
2009. március 19. 11:48 MTI
Mosolygó, cseresznyepiros ajkú hercegnők, rocksztárok, Mao és Marilyn Monroe - Andy Warhol nagy világa címmel az amerikai pop-art óriásának portréiból összeállított páratlan sorozat látható szerdától a párizsi Grand Palais termeiben.
Korábban
A kiállításon a falakról visszaköszön megannyi híresség, akiknek Warhol jegyezte ábrázolása ma már ikonnak számít. Másokról azért készült portré a művész "gyárában", mert megengedhették maguknak a 40 ezer dolláros árat, amelyet két képért kért.
Andy Warhol (1928-1987) mintegy ezer portrét készített életében, többségüket rendelésre. Alain Cueff, a kiállítás kurátora a műveket bemutatva megjegyezte: Warhol mindig azt mondta, meg kell élnie valamiből, a tekintélyeket nem tisztelő alkotó azonban valójában sokkal komolyabb célt tűzött ki. Fontosnak tartotta, hogy minden portré mérete azonos legyen, úgy gondolta, hogy azok együtt a társadalom "portréját" fogják kiadni. Ezért nevezték el a kiállítást a művész "nagy világának".
A Grand Palais óriási kiállítóterében 130 személy portréit gyűjtötték egybe, az alanyok foglalkozása szerint csoportosítva. Így ugyanabban a teremben láthatók Mick Jagger híres ajkai csecsemő-rózsaszínben, ahol a Blondie sztárjának, Debbie Harrynek kobaltkék szemű portréja is helyet kapott. Richard Nixon volt amerikai elnök humoros portréjának címe "Szavazz McGovernre" - Nixon ellenfelére. Ugyanabban a helyiségben látható a híres Mao-sorozat, köztük egy monumentális vászon, amelyen Warhol kék uniformisban ábrázolja a kínai pártvezetőt.
A filmsztárok termében a bőrzekés Marlon Brando portréja osztozik a falon Dennis Hopper, Merryl Streep, Jane Fonda és Sylvester Stallone képeivel. Brigitte Bardot 1974-es portréját akkori férje, Günther Sachs, a dúsgazdag német playboy rendelte meg, és magáról is csináltatott egyet. Mint a kurátor megjegyezte, a pár válása után meg volt győződve arról, hogy a férj a volt feleségnek adta a két portrét, ám később kiderült, hogy Sachs megtartotta őket magának. Lana Turner 1985-ben (64 évesen) rendelt két portrét Warholtól. A kiállítás katalógusa idézi a művész megjegyzését is, miszerint "nehéz 25 éves lánnyá varázsolni egy 60 éves nőt."
Egy másik falról mosolyognak Andy Warhol ma már ikonnak számító 1962-es Marilyn Monroe-portréi: a 20 kép mindegyike más színezésű, mint egy bélyegsorozat. Ezek a sztár halála után készült Marilyn-ábrázolások indították el Warholt a jövedelmező portré-biznisz felé. Láttukra Robert Scull New York-i műgyűjtő, aki taxivállalatának köszönhette vagyonát, feleségéről rendelt portrét a művésztől. Az eredmény: Ethel Scull 36-szor, azaz három tucat kép az asszonyról, amint mosolyog, rúzsozza magát, napszemüvegét igazgatja - ezerféle színben.
Az 1970-es évek kezdetétől Warhol műhelye, amelyet Factory - Gyár - névre keresztelt, "iparszerű" technikát alkalmazott a képek elkészítésére. Warhol először Polaroid kamerával lefényképezte a mű tárgyát, majd különleges technikával felnagyítva a fotót különböző színű selyemszita-lenyomatokat készített róluk. A művész 25 ezer dollárt kért az első képért és 15 ezer dollárt minden továbbiért. A megrendelőket azonban ez sem riasztotta el: John Powers coloradói üzletember például 25 képet rendelt japán feleségéről, Kimikóról, akit a művész kimonóban örökített meg.
A popművészet óriásának "nagy világa" július 13-ig tekinthető meg a párizsi "nagy palotában".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap