Fikció és propaganda az ókorban
2008. május 26. 08:00
Egy szegedi konferencia résztvevői a témát a görög és római irodalom, az ókori filozófia, az ókortörténet és orientalisztika, valamint a régészet és művelődéstörténet területén járták körül.
Korábban
Az istenként való ábrázolásokat tudatosan használták a propagandára a rómaiak az i.e. 1. századtól, röviddel később pedig a görögök is. A pénz mellett népszerű volt a köztéri szobrokkal való manipulálás is: az alkotásokon egy-egy császárt isteni tulajdonságokkal ábrázoltak.
Ilyen például Augustus római császár Prima Portánál megtalált szobra is, amely páncélban, de mezítláb ábrázolja. Ez pedig arra utal, hogy isteni származású, őket szokták ugyanis lábbeli nélkül mintázni. Páncélzatán olyan ábrázolások vannak, melyek győzelmeire utalnak, valamint arra, hogy a Római Birodalom már az egész ismert világot magában foglalja. A szobor révén Augustus a legnagyobb hősként jelenik meg, de mégsem harcosként, hanem atyai kéztartásával békítőként mutatkozik. Hihetetlen sok üzenetet hordoztak tehát az alkotások, az emberek pedig pontosan le tudták azokat olvasni - tette hozzá a szakember.
A vasárnap zárult rendezvénysorozat az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában, a szekciók programja pedig a Magyar Tudományos Akadémia Dóm téri épületében zajlott Szegeden.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap