Megtalálták Sába királynőjének palotáját
2008. május 13. 12:00
Az etióp régészek a múlt héten számoltak be arról, hogy Akszúmban, a híres obeliszkhez közel rábukkantak a legendás királynő palotájára, ahol egy különleges oltár is előkerült.
Korábban
Sába királynőjével a Biblián és a Koránon kívül más forrásokban is találkozhatunk. A Biblia szerint Sába királynője Izrael akkori királyának, Salamonnak bölcsességéről hallva felkerekedett meglátogatni őt. A királynő gyógynövényekkel, fűszerekkel és arannyal megrakodva érkezett Salamon udvarába, ahol rengeteg időt töltött találós kérdéseket téve fel az uralkodónak.
Az akszúmi kutatások 1999-ben kezdődtek, és azok legfőbb célja az etióp államiság és egyház gyökereinek tudományos vizsgálata és dokumentálása. A feltáráson a Hamburgi Egyetem kutatói is részt vettek, akik az elmúlt három hónapban igen fontos felfedezésekben segítették a helyi szakembereket.
Helmuth Ziegert a német régészek vezetője a sajtónak elmondta, hogy Akszúm-Dubngurban, egy későbbi keresztény uralkodó palotája alatt bukkantak rá az i.e. 10. századból származó palota romjaira. A kutatók egyben azt is kiderítették, hogy az épületet szándékosan lerombolták, majd építettek rá egy másikat, amelyet a Szíriusz csillagkép alapján tájoltak.
A csoport szerint az oltár körül talált vallási tárgyak arra utalnak, hogy Salamon és Sába fia, Menelik vallást váltott, és Szíriusz híve lett. A szakemberek szerint a Szíriusz- más néven Szothisz kultusz egészen i.sz. 600-ig virágzott. Az etióp hagyomány szerint egyébként a szövetség ládáját - amelyben Mózes kőtábláit is őrizték - is Menelik csempészte Etiópiába, és valahol még ma is az országban rejtőzhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap