Régész polgárőröket vetnének be Pécsett
2008. május 5. 17:00
Régészek, történész hallgatók és mások mellett építőmunkások alakítottak polgárőr egyesületet a baranyai megyeszékhelyen, hogy megóvják az ókeresztény műemlékeket a vandálok pusztításaitól.
Korábban
Pécs belvárosában, a Kossuth téren egy mélygarázs építését megelőző régészeti feltárást végeznek a Janus Pannonius Múzeum munkatársai. A munka során eddig egy Severus kori épület falmaradványait, hatvan késő római kori sírt, valamint középkori kutakat és nagyszámú tárgyi emléket találtak. |
Bencze Róbert utalt rá, ismeretlenek többször megpróbálták betörni a látogató központ üvegmennyezetét, az épület ajtajára a "garázs" feliratot festették, emellett a környéken összetörtek világítótesteket, s egyebek mellett összefirkálták a padokat is. Mindezzel összesen több milliós károkat okoztak. Szerinte az emlékhelyek védelme azért is fontos, mert 2010-ben Pécs lesz Európa egyik kulturális fővárosa, s nem mindegy, milyen kép várja az ide látogató turistákat.
Pécs nyolc évvel ezelőtt, hatodik magyarországi helyszínként került fel az UNESCO Világörökség-listájára. A diplomát Pécsnek ítélő Világörökség Bizottság úgy értékelte, hogy a 4. századi ókeresztény kápolnák, a temető, s annak festett sírkamrái kivételes és egyedülálló bizonyítékai egy különleges történelmi folytonosságnak, amely átfogja és összeköti a Római Birodalom 4. századi hanyatlásától a Frank Birodalom 7. századi hódításáig terjedő időszakot.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap