Mailer szeretője szexjegyzeteit árulja
2008. április 30. 11:53
Carole Malloy színésznő és író fél évvel korábbi szerelme, Norman Mailer halála után elérkezettnek látta az időt, hogy áruba bocsássa a világhírű íróval kapcsolatos személyes írásait.
Korábban
Malloy és Mailer szerelmi viszonya 1983 és 1992 között zajlott (közben az író már hatodik, egyben utolsó feleségével élt együtt), ez alatt gyűlt össze az a hét doboznyi írásos anyag, amelyet a 66 éves művésznő eladott most a Harvard könyvtárának.
`Nagyon fontos, hogy Mailer valamilyen módon szerepeljen a gyűjteményben` - indokolta a vásárlást a könyvtár szóvivője. Annál is inkább, mivel Mailer a Harvardon végzett, ám személyes archívumát halála előtt a Texasi Egyetemnek adta el 2,5 millió dollárért. A Malloy-féle irodalmi kincsek azoknak a szépírói leckéknek az írásos jegyzetei, amelyeket Mailer adott heti találkáik alkalmával a színésznőnek, aki írói álmokat is dédelgetett.
`Azt akartam, hogy írót faragjon belőlem. Egyike volt a legjobb amerikai íróknak` - méltatta az egykori kedves, akinek később több könyve is megjelent. Malloy ezenkívül viharos szerelmi életüket is írásba foglalta, és most ezek az eddig nem publikált szerelmi leírások - köztük egy 20 oldalas és egy hosszabb, Mailer kérésére írt 50 oldalas erotikus írás is - a könyvtár birtokába kerültek.
`Írásleckéket vettem tőle, szerelmeskedtünk és aztán elmentünk ebédelni` - emlékezett a Mailerrel töltött időkre a színésznő. A szexuális életük kiteregetésében semmi takargatni valót nem lát, mondta, mivel szerinte nincs abban semmi szégyen, ha az ember szeret valakit, s a szexet különben sem gondolja szégyenletesnek.
(Múlt-kor/MTI))
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap