Mégis a szegecsek okozhatták a Titanic vesztét
2008. április 22. 11:00
A kutatók szerint a hajó építői gyengébb anyagokkal dolgoztak, ami megpecsételte a Titanic sorsát. Az érintettek cáfolnak.
Korábban
Gyenge beszállítókkal dolgoztak
A hajóépítő cég levéltárából nemrég előkerült iratok arról tanúskodnak, hogy a rossz minőségű szegecsek és az építő cég korlátlan ambíció - hogy egyszerre építsék meg a világ három legnagyobb hajóját, a Titanicot, a Olympicot és a Britannicot - olyan életveszélyes kombináció volt, amely csak rosszul sülhetett el. A kutatók egy évtizede érvelnek azzal, hogy a hajó azért törhetett olyan gyorsan ketté és süllyedhetett el, mert a szegecsek gyenge minőségűek voltak, a fejük könnyen lepattant, és beengedte a jeges tengervizet: ennek következtében pedig 1500 ember halt meg.
A három hajó mindegyikéhez hárommillió szegecsre volt szükség, amelyek szerepe létfontosságú. azok tartották ugyanis össze a hajót. A most megjelent, What Really Sank the Titanic című könyvükben Jennifer Hooper McCarty és Timothy Foecke azt állítják, hogy a Titanic építésekor hiány keletkezett a szegecsekből. Hooper McCarty szerint emellett állandó volt a stressz, és minden találkozó csak erről, és újabb emberek felvételének szükségességéről szólt.
A levéltári bizonyítékokon túl a kutatók modern tesztekkel és számítógépes szimulációkkal vizsgáltak meg 48 olyan szegecset, amelyek a Titanic hajótestét tartották össze, emellett a hajó alapanyagául szolgáló fémeket is összevetették a korban máshol használt anyagokkal, és megvizsgálták, hogy a korban mik voltak a mérnöki és hajóépítési szabványok és szokványos eljárások.
A tanulmány készítésekor arra is odafigyeltek, hogy a Titanic konstrukciójával kapcsolatos vizsgálatokról a SNAME (The Society of Naval Architects and Marine Engineers) korábban egy "The Titanic Paper" nevű tanulmány sorozatot adott ki. Ebben a vizsgálatot végzők részben a szegecseket, részben a lemezeknek a hideg vízzel való érintkezés miatti fokozott ridegségét és törékenységét tették felelőssé a balesetért.
A konklúzió azonban nem változott: szerintük a titkosított céges és brit kormányzati papírokból egyaránt az sejlik ki, hogy a probléma ott kezdődött, amikor az ambiciózus verseny arra kényszerítette a céget, hogy hagyományos szegecsbeszállítói mellett más, kisebb cégek szolgáltatásait is igénybe vegye. Nekik azonban nem volt a hasonló termékek gyártásában szakértelmük és gyakorlatuk. Ráadásul a cég a "legjobb-legjobb", 4-es szegecs "legjobb" címkével ellátott 3-as szegecseket rendelte meg. A korban a hasonló hajókhoz a 4-es szegecset használták, így igen furcsa, hogy azt jelen esetben a hármassal helyettesítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.