Ókori lépcsőház vezet a metróba
2008. április 22. 09:00
Egy korábban ismeretlen nagyobb épületbe vezető, ókori római lépcsőházat találtak az Örök Város metróépítői a Piazza Venezia alatt - tudósított az ANSA olasz hírügynökség.
Korábban
Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy a tér alatt épül az új, C jelzést viselő római metróvonal, és a tervek szerint az állomások közelében talált leletek az adott megállóban lesznek majd kiállítva. A metróépítők leletei igencsak impozánsak: a Piazza Venezia és Piazza Del Popolo közötti, egykori Via Lata (a Via Flaminia városon belüli része) területén római fogadók, egy hatodik századi műhely, középkori konyhák és egy reneszánsz palota maradványai is előkerültek.
Angelo Bottini, a város régészeti főfelügyelője szerint ez egy kiemelten fontos lelet, és teljesen váratlan, hiszen korábban sem a lépcsőház, sem az egykori épület létezéséről nem tudtak. "Lehetséges, hogy ez egy fontos épület bejárata lehetett, de mindenképp szükséges találnunk valamit az ókori forrásokban, addig ugyanis csak találgathatunk" - állítja. A szakértők jelenleg a pontos datálást sem végezték el.
Bottini szerint az egykori épületnek nincs nyoma a Forma Urbis-on, az ókori városról 203 és 211 között készített hatalmas márványtérképen sem. Bár a térképet a középkorban elpusztították, ám annak tartalmát az ókori írásokból elég jól ismerik. A régészek a térkép 10 százalékát már megtalálták, míg a Stanford Egyetem szakemberei jelenleg is azon dolgoznak, hogy a számítógépes algoritmusokkal digitálisan újraalkossák azt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap