Beruházóktól óvnák a függetlenségi háború emlékét
2008. április 14. 13:00
A vitát a múzeum mellett létrehozandó konferenciaközpont és szálloda váltotta ki, amely - az ellenzők szerint - túlságosan üzletiessé tenné az emlékhelyet.
Korábban
Az épületegyüttes a magántulajdonban lévő Pawling farmon épülne, nem messze George Washington egykori főhadiszállásától. A Nemzeti Park által három oldalról határolt területen állomásozott az amerikai szárazföldi hadsereg, és innen indult 1778. júniusában 15 ezer katona a győztes monmouth-i csatába. Minden évben megismétlik az egykori ütközetet
A területet birtokló nonprofit csoport szerint a hely, ahol a katonák átvészelték 1777/78 telét, ideális az első függetlenségi háborús múzeum létrehozására, amelyet egy konferenciaközpont és egy szálloda is követ majd. A Nemzeti Park munkatársai, a helyiek és néhány támogatószervezet szerint azonban a komplexum csak rontaná Valley Forge történelmének és tájának értékét.
"Attól félünk, hogy a túlzott reklám révén az idejövő emberek az ő történelemfelfogásukat fogják átvennni. Nem akarjuk, hogy olyasmivel fertőzzék meg ezt a történelmi helyet, ami nem tartozik ide" - mondta Bill Wade, egy 600 tagú szervezet képviselője. "Két nagy létesítményt is terveznek a parkon belül... és ez nem feltétlenül a látogatók érdekeit szolgálja" - véli Cinda Waldbuesser, a Nemzeti Parkokat védő szervezet szóvivője. Az illetékes hatóság által elfogadott szabályozási tervet a lakosok és az előbbi szervezet is megtámadta. A meghallgatás április 23-án lesz.
A Nemzeti Park, ha kell, el tudja fogadni a múzeumot a javasolt helyen, de a tervezett konferenciaközpont és szálloda már túl sok lenne, és visszafordíthatatlan károkat okozna a Valley Forge Nemzeti Parkban. Mike Caldwell, a park igazgatója aggodalmát fejezte ki a közlekedés és a létesítmények hatásai miatt. A szabályozási terv ugyanis későnn még több épület építését is lehetővé teszi.
Az Amerikai Függetlenségi Háború Központ kezdeményezői szerint a 150 millió dolláros projekt 48,5 milliós bevételt jelent a régió gazdasága számára, 850 új munkahelyet teremt, és régen várt, értékes forrással szolgál a tanárok, diákok, kutatók és történelemkedvelők számára. "Ez lenne az amerikaiak első múzeuma, amely a függetlenségi háborúval foglalkozik" - mondta Thomas Daly, a projekt igazgatója. A témához kapcsolódó több mint 10000, raktárakban őrzött tárgy, kézirat és könyv eddig még sohasem került a nyilvánosság elé. A projektet támogató szakértői testület tagja Herman Benninghoff, történész, és David McCullough, Pulitzer-díjas történész is.
A tervek szerint Robert A.M. Stern építész egy kb 8370 négyzetméteres környezetbarát múzeumot építene, amelyhez egy 99 szobás szálloda és konferenciaközpont is kapcsolódna. Erre azért lenne szükség, hogy gazdaságossá tegyék a komplexum működését. A tervezők évente 750 ezer látogatóval számolnak. 1999-ben a Nemzeti Park Szolgálat és a Függetlenségi Háborús Központ közösen terveztek egy múzeumot a park főbejáratának közelében. 2005-ben azonban a központ saját terveket nyújtott be a park késlekedésére, forráshiányra és korlátozásokra hivatkozva.
Az illetékes hatóság szeptember 6-án jóváhagyta a tervezetet. A szervezők másnap megvásárolták a területet a philadelphiai egyházmegyétől. Az ellenzők remélik, hogy egyezségre juthatnak az építtetőkkel, de tisztában vannak vele, hogy ez hosszú ideig fog tartani. A csata addig is folytatódik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap