Sumér talizmánt találtak Babilonban
2009. április 3. 07:44 MTI
Négyezer, többségében a babiloni időkből származó ókori műtárgyat tártak fel iraki régészek - a leletek között királyi pecsétek, talizmánok, valamint a legkorábbi írásjelekkel, sumér ékírással borított agyagtáblák is vannak.
Korábban
A leletek az ősi Mezopotámia, vagyis a Tigris és Eufrátesz folyók között lévő területen, 20 helyszínen folytatott kétéves feltárások során kerültek napvilágra. A babiloni leleteken kívül előkerültek az ókori perzsa birodalomból származó tárgyak is, valamint középkori iszlám emlékek.
Abbasz Fadhil ásatásvezető régész szerint a leletek közül némely igen jelentős. A feltárások során előkerült például két ritka talizmán: az egyiken, amelyet stílusjegyei után sumér eredetűnek tartanak a szakemberek, egy háromszögbe vésett arc látható. A másik amulett vörös kőből készült, s egy futó antilopot véstek bele.
A leletek a bagdadi Nemzeti Múzeumba kerülnek. Az intézményre ráfér a "vérfrissítés", miután 2003-ban, az amerikai megszállás után a múzeumot kifosztották: 15 ezer tárgyi emléket vittek el, közülük hatezer azóta megkerült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.