Ma nem tudnák elfogadtatni a Benes-dekrétumokat
2008. április 3. 15:00
A Benes-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948 címmel jelent meg kötet a második világháború utáni csehszlovák kitelepítésekről és szlovákosításokról.
Korábban
Szerinte hiába zárták le már 60 éve a dekrétumokat, a felvidéki magyaroknak még mindig élő, "szimbólumteremtő erővel" rendelkeznek. "Olyannyi békíthetetlen ellentét van a két közösség politikai értelmezése között, amely csak az ilyen kötetekkel (...), a dokumentumok közzétételével lehet eloszlatni" - mondta.
Stefan Sutaj, a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, a kötet társszerzője hangsúlyozta: a magyaroknak is meg kell érteniük a szlovák fél álláspontját, hogy a magyarok "szívvel" közelítenek a dekrétumok felé, a szlovákok pedig nem tudják beleélni magukat a magyarok helyzetébe. Mint fogalmazott, a szlovákokból hiányzik az empátia ehhez.
Tóth Imre jogász, társszerző a dekrétumokkal kapcsolatban elmondta: megvizsgálták, hogy milyen hatásai lennének a dekrétumoknak akkor, ha manapság lépnének hatályba. Ha ma hoznák meg ezeket a törvényeket, akkor nem léphetnének hatályba, hiszen magasabb, nemzetközi törvények tiltják a diszkriminatív törvények hatályba lépését - hangsúlyozta.
A Benes-dekrétumokat a második világháború után hozta Edvard Benes, akkori csehszlovák elnök, melynek nyomán megvalósították a lakosságcserét, a magyarokat vagy Magyarországra, vagy Csehországba deportálták, elvették állampolgárságukat. A kérdés a mai napig lezáratlan, a szlovák parlament ugyanis 2007 szeptemberében megerősítette a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap