Létváltást szimbolizáló váza lett az évszak műtárgya
2008. március 6. 16:00
Egy vadkanra vadászó lovast ábrázoló, több mint kétezer éves terrakotta vázát láthat keddtől az évszak műtárgya sorozat tavaszi darabjaként a Szépművészetiben a közönség.
Korábban
Bár a budapesti váza töredékes, hiányzik például a lovas, a ló és a vadkan feje, az eredeti kompozíció pontosan rekonstruálható, mivel a vadászó lovas ábrázolásának a görög művészetben már az időszámítás előtti 5. században kialakult a kánonja.
Ez olyan tartósan érvényes maradt, hogy egy nyolcszáz évvel későbbi, a 3. századból származó vadászati szakkönyv leírása pontosan megfelel a budapesti váza eredeti kompozíciójának: "a lovas vadász bal kezével tartsa a kantárt, amellyel a lovat irányítja; térdig érő tunicát viseljen, amelyet öv fog össze; nyakáról két oldalt hátrafelé lebegjen a köpenye, hogy két kezét szabadon hagyja kemény tevékenységéhez". Arról pedig a fennmaradt ábrázolások, többnyire kő domborművek sora tanúskodik, hogy arca szembenéző ifjúé volt, felemelt jobb kezében pedig vadászgerelyt tartott.
A kiállított figurális edény léküthosz volt, amely szokásos, nem figurális formájában a halottat kísérte utolsó útjára. Ez lehetett a rendeltetése az Antik Gyűjtemény egyedülálló formájú, vadkanvadászatot ábrázoló vázájának, amely egy olyan ifjú emlékét őrzi, aki az egyik létformából a másikba, az élők közösségéből a holtak számosabb közösségébe lépett át.
A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye 2003 telén indította útjára az évszak műtárgya elnevezésű kamarakiállítás-sorozatot azzal a céllal, hogy rendszeresen a közönség elé tárjon egy-egy újonnan megszerzett vagy restaurált művet, vagy olyanokat, amelyekről új és bemutatásra érdemes tudományos eredmények születtek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap