Szoborral kárpótolja Galileit a Vatikán
2008. március 6. 12:00
A négyszáz évvel ezelőtt eretnekség vádjával bíróság elé állított Galilei rehabilitációja hamarosan a végéhez érhet: a nagy tudós ugyanis szobrot kap egykori börtöne mellett.
Korábban
A tervezett szobor a Galilei egykori börtönéül szolgáló épület mellett áll majd, ahová őt 1633-ban, ítéletére várva helyezték el. A Pápai Tudományakadémia vezetője, Nicola Cabibbo fizikus szerint az egyház végre le akarja zárni az egész ügyet, és a szoborral nem csak Galilei nagyszerű örökségét szeretnék elismerni, hanem az alkotás a tudomány és hit közti kapcsolatot is szimbolizálná majd. A magánadományokból készülő szobor szerinte azért is helyénvaló, ugyanis Galilei volt a modern tudományosságot képviselő pápai Akadémia egyik alapítója.
A rendezvénysorozat már a héten elkezdődött: a Firenzei Tudománytörténeti Múzeumban ugyanis megnyitották a Galilei távcsövét középpontba állító "Az eszköz, amely megváltoztatta a világot" címet viselő kiállítást. A helyszín nem véletlen, hiszen ma ott található a tudós szinte összes eredeti tudományos eszköze.
A tudomány és hit közti kapcsolat a mai napig igen törékeny: januárban XVI. Benedek pápának le kellett mondania a római Sapienza Egyetemre tervezett látogatását, ugyanis a diákok és oktatók azzal vádolták, hogy egyetért az Inkvizíció egykori, Galilei elleni ítéletével. Az eset kapcsán felidézték Joseph Ratzingernek 1990-ben, még bíborosként tartott beszédét, amelyben jogosnak találta a tudós elleni ítéletet.
A zenész apától származó Galilei előbb a Vallombrosa kolostorban tanult, majd 1581-től Pisában orvostudományt hallgatott. Tanult matematikát és fizikát, s Arkhimédész munkáit tanulmányozta. Hidrosztatikai mérlege Itália-szerte híressé tette. Már fiatalon a heliocentrikus (Nap-központú) világképben hitt, de meggyőződéséről eleinte hallgatott. 1609-ben megirigyelte egy holland tudós távcsövét, s maga is épített egyet, a háromszoros nagyítást viszont harminckétszeresre növelte.
Teleszkópja segítségével megfigyelte, hogy a Tejutat csillagok sokasága alkotja, felfedezte a Hold hegyeit, a napfoltokat, a Jupiter négy holdját és a Vénusz fázisait. A napközéppontú világkép mellett utóbbi kettő volt fontos érv: a Jupiter holdjainak mozgásából világosan kiderült, hogy ennek középpontjában nem a Föld áll, a Vénusz fázisait pedig csak úgy lehetett értelmezni, ha a bolygó a Nap körül kering.
Az elméleteit Rómában szerette volna bemutatni, ám a Vatikán mindezt Kopernikusz nyomán eretnekségnek nyilvánította. 1632-ben megjelent könyve, a Párbeszédek miatt eretnekségért bíróság elé állították és tételei visszavonásárakényszerítették (egyesek szerint erre azért került sor, mert félt a pokoltól). Firenzéhez közel, háziőrizetben élte utolsó éveit. Először 1741-ben rehabilitálták, amikor XIV. Benedek pápa engedélyezte összes művének megjelentetését. Teljes rehabilitálására 1992-ben került sor, amikor II. János Pál pápa sajnálatát fejezte ki Galilei ítélete miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap