Ókori kultuszt bizonyíthat Róma alapítóinak barlangja
2008. február 22. 10:00
Romulus és Remus állítólagos barlangja Augustus császár palotájának helyreállításai munkálatai során került elő a római Palatinus-dombon.
Korábban
A mintegy 15 méterre a föld alatt rejlő, mozaikkal borított, boltozatos barlang felfedezését novemberben jelentették be. Sokak szerint ez lenne a híres lupercale, ahol Romulust és Remust, Róma legendás alapítóit, az anyafarkas szoptatta. A római mitológia szerint a Mars hadisten és egy papnő egyesüléséből született két fiút kitették a Tiberis folyóra, de ahelyett, hogy megfulladtak volna, a víz a partra vetett őket.
Francesco Rutelli, olasz kulturális miniszter szerint már Augustus idején is ezt a barlangot tartották a lupercalénak. `A barlang megtalálása a legnagyobb felfedezés, amelyet valaha tettek, és minimális az esélye annak, hogy nem a lupercaléról van szó` - nyilatkozta Andrea Carandini, a római La Sapienza Egyetem régésze. A bizonyítékok arra utalnak, hogy a mítosz valós történelmi tényeken alapul. Több történész és régész viszont úgy véli, hogy igen kockázatos vállalkozás a leletek összekapcsolása a legendával.
Christopher Smith történész szerint mégha világos utalásokat is találnak a Romulus és Remus történetre, az akkor sem azt jelenti, hogy a legenda igaz, legfeljebb annyit, hogy a rómaiak az 1. században itt ünnepelték a mítoszt. "Igen csábító a gondolat, hogy a leleteket történelmi eseményekhez kapcsoljuk, amikor csupán az ókori elképzeléseket tükrözik ezekről az eseményekről" - mondja Smith.
A Róma legendás alapítóihoz kapcsolódó felfedezések már többször megosztották a történészeket. 1988-ban például Carandini felfedezett egy i.e. 8. századból származó falmaradványt, amelyet szintén a legendához kapcsolt: Romulus azért ölte meg Remust, mert ezt a faldarabot ugorhatta át. A történészek és régészek elismerték Carandini leletét régészeti felfedezésként, de nem fogadták el, hogy bizonyítékot szolgáltatna egy mítoszra.
A capitoliumi farkas, a fiúkat szoptató anyafarkast ábrázoló, híres bronzszobor is támadások kereszttüzébe került. Sokáig azt hitték, hogy egy i.e. 5. századi etruszk szoborról van szó, de lehet, hogy csupán későbbi lehet. Anna Maria Carruba restaurátor tavaly megjelentetett könyvében azt állítja, hogy a mű a középkorban készült Itálián kívül. Ha így van, akkor a szobor már nem bizonyítja, hogy Róma i.e. 5. századi lakói ismerték Romulus és Remus történetét, ami eddig a legfőbb érv volt a mítosz történelmi gyökereire.
Adriano La Regina régész, aki 1976 és 2005 között a római ásatásokat vezette, úgy véli, hogy a megtalált barlang egyáltalán nem a lupercale. Az ókori források ugyanis szerinte egészen mást sugallnak. Mario Torelli történész szerint az üreg csupán a Palatinus palota egyik barlangja, amely a 16. századtól szerepel történelmi forrásokban. Adrienne Mayor, a Stanford Egyetem tudósa szerint Augustus új alapítónak tekintette magát, aki egyesítette magában Romulust és Remust. Írásos utalások vannak arra, hogy Augustus idején volt valahol egy lupercalénak tekintett barlang. Még sok kutatást kell folytatni ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni a barlangról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap