Apartmanház lett a náci bíróságból
2008. február 19. 16:00
Korábban
Nincs pénz egy újabb múzeumra
A neobarokk homlokzattal rendelkező épületet 1908 és 1910 között építették. Először katonai, majd gazdasági bíróság volt, végül a náci hatalomátvétel után itt ítélték halálra az árulással, kémkedéssel és `rossz katonai morállal` vádolt katonákat. Az épületen elhelyezett emléktáblák erre a korszakra emlékeztetnek. A háború után az új Német Szövetségi Köztársaság igazságszolgáltatásának színhelye lett. 1997-re azonban teljesen lerobbant, és senki sem tudta, mi történjen vele. `A kormány hagyja, hogy a náci katonai bíróság épülete teljesen tönkremenjen. Már megint eltörölnek egy darab náci múltat` - panaszkodott 2003-ban a Berlin csoport.
Groth szerint az épület felújítása óriási előrelépés az elmúlt évtizedek pusztulása után. "Az épületen természetesen nyomot hagyott, hogy sokáig üresen állt. Fűteni viszont folyamatosan kellett, ami egy vagyonba került a német adófizetőknek." A berlini önkormányzat is hasonlóan vélekedett. Az ingatlan lassú szétesése fontos érv volt az illetékesek szemében az apartman-projekt engedélyezése mellett. "Ha az épület még egy évtizedig üresen áll, az már szerkezeti károkat okozott volna" - válaszolta a Berlini Szenátus a kétkedőknek.
Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy a német főváros elbírna még egy múzeumot vagy emlékművet: korábban sokan panaszkodtak arról, hogy Berlinben lassan lépni sem lehet a hasonló hasznosítású ingatlanoktól, és sokan még csak most kaptak kedvet valamilyen hasonló célú emlékezőhely kialakításához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap