Rendőrök védték a nácikkal kollaboráló aggastyánt
2008. február 19. 15:00
Csak rendkívüli biztonsági intézkedések foganatosítása mellett engedték fellépni szombat este a hollandiai Amersfoortban a 104 éves Johan Heesterst.
Korábban
Az elsősorban operettet és kuplékat előadó művész 17 évesen kezdte pályáját Amszterdamban. 1934-ben Bécsben kapott szerződést, egy évre rá pedig már Berlinben szerepelt. Itt hamarosan a náci birodalom legfelsőbb vezetőinek egyik kedvence lett, egy alkalommal magának Adolf Hitlernek is énekelt. Egészen a második világháború végéig rendszeresen szerepelt a német UFA cég filmjeiben. 1941-ben még Dachauba is ellátogatott, de ezt egészen 1978-ig titkolni tudta, amikor nyilvánosságra kerültek az ott készült fotók, amelyeken náci katonák társaságában volt. Ekkor azt állította, hogy nem tudott a koncentrációs táborról.
Ilyen előzmények után érthető, hogy Heesters fellépése előtt a De Flint színházban olyan biztonsági előírásokat léptettek életbe, mint ami manapság repülőtereken szokás. A színház vezetősége előre közölte, hogy nem engedik be azokat, akiknek magatartása rendzavarást kelthet, vagy "akiknek az öltözéke demonstratív vagy sokkoló jellegű." Elterjedt ugyanis az interneten, hogy náci egyenruhát viselő tüntetők készülnek Heesters ellen. Végül a mintegy 600 néző előtti koncert baj nélkül lezajlott. Azért az ellene tüntetők is hallhatták szavukat: a színház közelében lévő kápolnában tartott hangversenyen azoknak a zenéit szólaltatták meg, akik a koncentrációs táborokban haltak meg.
A népszerű holland bulvárlap, a Trouw is foglalkozott Heesters fellépésével. "A szégyenfolt megmaradt, de azért szívesen látjuk Heesterst idehaza. Jó látni, hogy 104 évesen is fel tud lépni. Túlságosan könnyű azoknak, akiknek a többsége a háború után nőtt fel, ítéletet mondaniuk az egykori kollaboránsok felett. Vajon mit tennénk mi mindannyian hasonló körülmények között?" - tette fel a kérdést a lap. Az ügy pikantériája, hogy a Trouw a náci megszállás idején a holland protestáns egyház által támogatott antifasiszta ellenállók lapjaként indult.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.