Hamis Monet-festményt azonosítottak a kölni múzeumban
2008. február 17. 14:30
A kölni múzeumban egy sokáig Monet alkotásának tekintett festményről kiderült, hogy hamisítvány - közölték a múzeum illetékesei.
Korábban
"Egyik szemünk sír, a másik nevet" - mondta Stefan Swertz múzeumi szóvivő, hozzátéve, hogy már régóta kétségek merültek fel az 1954-ben a múzeum birtokába került festmény eredetét illetően.
A kölni városi tanács közleménye szerint három különböző bizonyíték is a kép eredetisége ellen szól: az alkotó egy vázlatot készített és csak azután folytatta olajjal, és ez Monet-ra nem jellemző. A restaurátorok a festmény felületén egy átlátszó bevonatot is találtak, amely a kép természetes öregedését kívánta utánozni, valamint a hamisító Claude Monet aláírását is két különböző színnel festette meg.
A hamisító után nem kutatnak, mert a festmény valamikor még az 1920-as évek táján készülhetett. A hamis Monet-kép továbbra is a múzeumban marad, a festmények átvizsgálására használt korszerű technikák szemléltetésére használják. Andreas Blühm múzeumigazgató szerint lesújtó, mikor egy ilyen jelentős alkotásról kiderül, hogy hamis, viszont a felfedezés ténye a restaurátoraik rendkívüli munkáját dicséri.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap