Különvonatok a halálba
2008. január 28. 15:00
A Különvonatok a halálba című kiállítás a múlt hét végén nyílt meg a DB székházánál, a berlini Potsdamer Platz állomáson.
Korábban
Az állami vasúttársaságot sokáig kritizálták, hogy nem néz szembe jogelődje, a Reichsbahn náci múltjával. A DB vezetése aztán évekig hadakozott az ellen, hogy a tárlatot pályaudvarokon mutassák be. `A téma túl komoly ahhoz, hogy a vonat után rohanó vagy szendvicset majszoló utasok foglalkozzanak vele` - hangoztatta még 2006-ban is Hartmut Mehdorn, az állami vasúttársaság elnöke. A kormány azonban végig támogatta az ötletet, amely Franciaországból származik. Ott a háború alatt deportált gyermekek történetét mutatta be egy vándorkiállítás vasútállomásokon.
A tárlat tanúsága szerint 1942 és 1944 között a vasútnak központi fontosságú szerepe volt a több mint 3 millió európai zsidó és a többi megsemmisítésre kijelölt embercsoport legyilkolásában. Az aprólékos pontossággal vezetett forgalmi naplókból például pontosan látszik, hogy a Reichsbahn nélkül véghez sem lehetett volna vinni a gigantikus népirtást. "Remélem, hogy a kiállítás révén a fiataloknak lesz valami fogalma arról, mit is jelent a holokauszt" - mondta Romani Rose, a németországi roma és szinti kisebbség képviselője.
A Bahnhof Potsdamer Platzon három hétig állomásozik a tárlat. Idén még 12 német nagyváros pályaudvarán mutatják be. A kiállítás a francia államvasút szerepét is bemutatja. Az SNCF halálvonatai 80 ezer zsidót vittek koncentrációs táborba.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap