Ázsiai hunok a kínai forrásokban
2007. december 20. 13:00
Egy hiánypótló forráskiadvány látott napvilágot a hunok történetével kapcsolatban. A kötetben a kínai forrásokban hunokról fellelhető történelmi információkat és adatokat találhatjuk meg.
Korábban
A nemzetközi tudományos életben az elmúlt évtizedektől fokozódó érdeklődés mutatkozik a hunok története iránt, több szakcikkben és nagy nemzetközi konferenciákon jelentősen átértékelték a pusztai népek, így a hunok történeti szerepét. Ezek alapján elmondható, hogy a hunok fejlett és önálló civilizációt teremtettek az eurázsiai sztyeppéken, amelyből a szomszédos népek - kínaiak, de az európai népek - is tanultak, főleg ami a harcászati technológiát, fémművességet, államszervezést illeti.
A forráskiadványból azt is láthatjuk, hogy a kínaiak sokszor elismerően szóltak félelmetes északi szomszédjaikról, és mindig pontos adatokat rögzítettek velük kapcsolatban. Ezért a most megjelent kiadvány a hunok iránt érdeklődő kutatók, de az érdeklődő műkedvelők számára egyaránt elsőrendű forrásanyag lehet.
A kötet külön érdeme az, hogy a fordító, Csornai Katalin sinológus kigyűjtötte és a könyv végén listába rendezte a forrásokban szereplő hun eredetű szavakat, amelyeket a kínaiak érdemesnek tartottak lejegyezni, ezek között vannak földrajzi nevek, méltóságnevek, személynevek, de használati eszközök elnevezése is szerepel közöttük. Érdekes, hogy ez a lista kiegészíti a belső-mongol Ucsiraltu professzor hun szavait. A kötet előszavát és a kínai történeti források magyarázatát Salát Gergely, az ELTE Kelet-ázsiai Tanszékének munkatársa írta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap