Vízalatti látványosság lesz a legendás kalózhajóból
2007. december 17. 16:00
A Dominikai Köztársaság partmenti sekély vizeiben a búvárok megtalálták a legendás kalózkapitány, William Kidd hajójának maradványait - jelentették be a kutatók.
Korábban
Az Indianai Egyetem vízalatti régészei elmondása szerint a Quedagh Merchant romjait évek óta keresték, versenyt futva a kincsvadászokkal. A csoport egyik tagja, Charles Beeker szerint most engedélyt kaptak a roncs vizsgálatára, és a hajót később turistalátványossággá alakítják majd.
A lelet azért is értékes, mert ismeretlen részletekkel gazdagíthatja Kidd kapitány karib-tengeri kalózkodásainak történetét. A történészek a mai napig nem tudják eldönteni, hogy Kidd kalóz vagy a kormány ügynöke volt-e. Azt azonban tudni lehet, hogy a Quedagh Merchant értékes vásznakkal, selymekkel, arannyal, ezüsttel és más javakkal megtömve került a kalóz kezére, aki 1699-ben otthagyta azt a Karib-tengeren, és New Yorkba ment, hogy tisztázza magát az ellene felmerült vádak alól.
Sajnálatos módon ez okozta a vesztét is, hiszen az angol kormánynak a Quedagh Merchant kifosztása jelentette a bizonyítékot arra, hogy Kidd kalózkodásból szerzi a pénzét. Egy hosszan tartó, a korban fantasztikusnak számító tárgyalássorozat után a férfit 1701-ben kalózkodás és gyilkossági vádak miatt elítélték, majd a Temze fölé akasztották, ahol két évig lógott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.