Csendben emlékeznek az első világháborús temetők
2007. december 11. 13:00
1918. novemberében ért véget az első világháború. Ma már csupán néhány veterán van életben, és a családi emlékek is lassan elhalványulnak.
Korábban
A `nagy háború`, ahogy az első világháborút nevezték még a második nagy világégés előtt, meghatározó szerepet játszott a 20. században, hatalmas költségével és hiábavalóságával pedig örökre belevésődött Európa tudatába. Ez volt a világ első modern, gépesített háborúja, de az önkéntesek millióinak hozzáállása, szenvedése és önfeláldozása mára már szinte idegennek hat.
Az I. világháború az újfajta hadieszközök miatt korábban nem tapasztalt méretű emberáldozattal járt. A hosszú harcok teljesen lepusztult, sík területekké változtatták a csatatereket, ahol szinte semmi sem maradt meg, azonban a pipacs igénytelenségének köszönhetően a kevés kivételhez tartozott. Ez ihlette meg John McCrae-t, a Vermonti Egyetem korábbi patológia professzorát, aki a háború alatt orvosként szolgált a kanadai tüzérségben.
Az Ypres-i ütközetben vesztette el korábbi tanítványát és barátját, Alexis Helmert, és temetésére efelett érzett bánatában írta meg "A flamand mezőkön" (In Flanders Fields) című versét. A vers 1915-ös megjelenése után gyorsan népszerűvé vált. Ismerje meg az első világháború áldozatainak szimbólumát!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.