56-os múzeum készül az egykori kistarcsai internálótáborban
2007. november 22. 16:00
Az 56-os forradalom relikviáiból kíván múzeumot berendezni az egykori kistarcsai internálótábor egyik épületében a helyi önkormányzat, ennek tervei is elkészültek már.
Korábban
A kezelő most pályázatot írt ki a terület hasznosítására, és az önkormányzat ezzel a lehetőséggel él, amikor 100 millió forintot kínál érte, hogy megvásárolja az ingatlant. Ehhez a fedezetet a település határában épülő M0-ás körgyűrű nyomvonaláért kapott pénzből fedezheti Kistarcsa - jegyezte meg. Az idegenforgalmat élénkítő múzeumon kívül bölcsőde, óvoda, üzletsor és szolgáltatóközpont valósulhat meg.
A ma 10.500 fős város lakossága folyamatosan növekszik, sok az ide költöző család, az infrastruktúra kiépítése azonban nehezen tart ezzel lépést. Kistarcsa új központjának kialakítása hozzávetően egymilliárd forintba kerül, amelyet pályázatok útján és befektetők által kívánnak előteremteni. A leendő városközpont hozzájárulhatna a vészterhes történelmi időket idéző hajdani tábor rossz emlékének lerombolásához is - mondta Juszkó Ferenc.
A részben mai is szögesdróttal körbevett lágerben a múlt század 30-as éveiben a kommunistákat, később a deportálásra összegyűjtött zsidókat tartották fogva embertelen körülmények között, majd az 50-es évek politikai fordulatainak nyomán itt sínylődött többek között Faludy György, Kádár János, Rajk László és Csurka István.
Később a BM tisztképző iskoláját rendezték itt be, majd egy ideig az idegenrendészet illegális bevándorlók elszállásolására használta. Ma az üres épületek őrzése évi több millió forintjába kerül az államnak - hívta fel rá a figyelmet Juszkó Ferenc.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap