Félrefordították Júdás evangéliumát
2007. november 7. 13:00
Az amerikai Rice Egyetem professzora, April DeConick új könyvében határozott támadást indított a National Geographic tavalyi szenzációja, Júdás állítólagos evangéliumának fordítása ellen.
Korábban
Az eredeti szövegmásolatok forráskritikai vizsgálata szerint a National Geographic szakértői több helyen komoly hibákkal fordították félre a szöveget. A kutatónő szerint a hibák egyes pontokon az egész értelmezést megváltozatják: például figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a szövegek "démonnak" nevezik Júdást.
DeConick szerint az evangélium valójában sokkal izgalmasabb a National Geographic által kiadott változatnál, hiszen abban a korábbi szélsőséges megállapítások helyett a Júdás történet roppant árnyalt képe bontakozik ki. Az írás "csupán" egy zsoltárparódia az ördögi Júdásról, amelyet egy második századi gnosztikus csoport vethetett pergamenre.
A kutatónő véleménye szerint nem jó, ha készpénznek vesszük a National Geographic fordítását. Szerinte "a történet az antiszemitizmus miatti kollektív bűntudatról szól. Júdás ugyanis rémisztő karakter: a keresztények számára azt jelképezi, aki mindent megkapott, mégis elárulta Istent. A zsidók számára pedig azért rémisztő, mert a keresztények róla mintázták a gonosz zsidó képét, és történetét évszázadokon át felhasználták ellenük".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.