Rendhagyó kiállítás emlékezik a Zrínyiekre
2007. október 15. 18:00
A szigetvári Zrínyi Miklósnak és leszármazottjának, a 17. században élt költőnek, prózaírónak állít emléket A Zrínyiek és Európa című kamara-kiállítás.
Korábban
Közlése szerint 1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia és a Szépművészeti Múzeum egy - több mint 700 dokumentumból álló - tárlattal állított emléket a költő Zrínyi Miklósnak. Knapp Éva kiemelte, hogy ez volt a legutóbbi olyan rendezvény Magyarországon, amelyen a költő Zrínyi Miklós és fia, Ádám közös könyvtárának fennmaradt állományát láthatták az érdeklődők.
A Zrínyiek és Európa című kamara-kiállítás anyagát ismertetve elmondta: a száz dokumentum, amelyek között kéziratok, nyomtatványok, sokszorosított grafikai ábrázolások egyaránt szerepelnek, hat tematikus egységre tagolódik. A szigeti Zrínyi Miklós című első rész Szigetvár 1566. évi ostromát és annak európai visszhangját mutatja be, a második egység pedig a költő és prózaíró Zrínyi Miklós alakját eleveníti meg.
Ezt a hadvezér Zrínyi Miklóshoz kapcsolódó dokumentumok követik. A negyedik blokk a könyvgyűjtő Zrínyi Miklósnak állít emléket. Az ötödik és hatodik egységben az európai és a magyarországi Zrínyi-recepció dokumentumai találhatók meg, A Zrínyi-hagyomány a 17-18. századi európai irodalomban, illetve A magyarországi Zrínyi-hagyomány a 18-19. században címmel - mondta.
A tárlat különlegességeként Knapp Éva a Szigeti veszedelem 1907-ben megjelent szemelvényes olasz fordítását és Ráday Gedeon német nyelvű próbafordítását említette. Megemlítette a kiállítás utolsó darabját, Jókai Mór szigeti hódítókról szóló színpadi művét, amely összekapcsolható a tárlat első darabjával, az 1568-ban Lyonban megjelent, Szigetvár ostromáról beszámoló munkával.
Az osztályvezető megjegyezte, a dokumentumokat kizárólag az ELTE Egyetemi Könyvtárából válogatták. Hozzátette, hogy a kiállítás nem kötődik évfordulóhoz, a tárlat az MTA irodalomtudományi intézete és a heidelbergi egyetem germanisztikai szemináriuma által rendezett, Milítia et litterae című nemzetközi konferenciához kapcsolódik.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap