Pontatlanságuk miatt szeretjük a történelmi filmeket
2007. október 19. 12:00
Hollywood minden évben előrukkol legalább egy historikus eposszal, amelyek történeti pontatlanságuk miatt gyakran váltják ki a történészek kritikáját.
Korábban
A hősi eposzok pontatlansága
Gladiátor (2000)
A film: Russell Crowe és Ridley Scott egy római hadvezér, Maximus hősies történetét meséli el, akiből először rabszolga, majd gladiátor, végül pedig a császár legyőzője lett. A színész és a rendező megérdemelten nyerte el a közönség elismerését, amelyet aztán a hat évvel később készült Bor, mámor, Provence (A Good Year) című filmmel el is vesztettek. Ez persze nem probléma: már elkészült az American Gangster és 2009-ben érkezik a gonosz Robin Hoodról szóló Nottingham.
Pontatlanságok: A filmben nővére után vágyakozó, nyúlszájú fickóként ábrázolt Commodus valójában 13 évig kormányozta a Római Birodalmat (a filmben bemutatott alig pár hónap helyett). Bár a császár lelkesedett a gladiátori küzdelmekért, sőt, néha meg is jelent az arénában, halála mégsem ott következett be. Ugyanis egy Narcissus nevű birkózó gyilkolta meg, hogy megakadályozza a consuli cím felvételében.
Miért nem lett volna jó másként: Senki sem kíváncsi egy olyan Russel Crowe-ra, aki 13 évig tervezi a császár meggyilkolását, bár a császár tulajdonképpen nem is olyan gonosz, és végül egy birkózó gyilkolja meg. A néző emellett azt is szereti, ha a gazemberek némi vérfertőző viszonyt is fel tudnak mutatni.
Rettenthetetlen (1995)
A film: Mel Gibson első történelmi feldolgozása ígéretes pályafutás kezdetét jelenti. Később politikai témákat is felkavart: "Mel Gibson fejszével gyilkolja az angolokat" - írták A hazafiról. Hősei néha hosszúra nyúló kínzási jelenetekben tűntek fel, mint például a Passióban.
Miért nem lett volna jó másként: A film túldramatizálását nagyban befolyásolja a politikai helyzet érzékenysége, hiszen Wallace személye a mai napig a skót függetlenség egyik emblematikus figurája. Emellett egy hősi eposzban nem előnyös, ha a figura reálpolitikusi jellemvonásokkal is rendelkezik.
A hazafi (2000)
A film: Egy amerikai - akinek a házát idegenek támadják meg - megvadul, és mindenkit legyilkol, még azokat is, akiknek semmi közük nem volt a támadáshoz.
Miért nem lett volna jó másként: Nem biztos, hogy bárki is olyan filmet akarna nézni, amelyben a rosszfiúk ártatlan foglyokkal teli templomot gyújtanak fel; az pedig politikailag egyáltalán nem lett volna korrekt, hogy a jófiú szexuálisan bántalmazza a rabszolgáit, és sportot űz az indiánvadászatból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap