Northampton volt Hitler inváziós célpontja
2007. október 3. 12:00
Adolf Hitler tervei szerint az angliai invázió legfeljebb Northamptonig jutott volna el - derül ki az Oxfordi Egyetem akadémikusai által előásott, korábban ismeretlen dokumentumokból.
Korábban
A náci vezető 1940-ben szerette volna levezényelni Anglia invázióját, amelyet a tervek szerint a légierő készített volna elő. A megszálló csapatok útjuk során a nagyobb városokat és településeket foglalták volna el, és egész Northamptonig kellett volna eljutniuk - áll a dokumentumokban.
Az invázió legészakibb pontja |
A German Invasion Plans for the British Isles, 1940 (A Brit-szigetek német megszállási tervei, 1940) című munkában három német tervet mutatnak be, amelyek évtizedekig rejtőztek az egyetem levéltárában. A Bodleian kiadó szóvivője, Oana Romocea elmondása szerint az 1930-as években a németek komolyan feltérképezték Angliát, és azokból az információkból több részlet megtalálható ezekben a tervekben, amelyeket aztán Hitler tábornokai az inváziós tervek megalkotására is felhasználtak.
A tervek között részletes térképek, a főbb utak és brit stratégiai célpontok légifotói, ahogy a brit súly- és mértékegységek bemutatása, a font átváltási és használati útmutatói, illetve rövid angol- és walesi nyelvi kalauz és szótárak is szerepelnek.
A helyiek is megszólaltak az ügyben, és bár szerintük a Home Guard sikeresen védekezhetett volna a nácik ellen, mások szerint a szervezetlenség, és a szegényes felszerelés lehetetlenné tette volna a német invázió feltartóztatását. Sokuknak még fegyverük sem volt, akinek volt, annak meg lőszer nem jutott, így az egyetlen feladatuk a megfigyelésben merült volna ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap