Kalapács alatt a nagy szabadságlevél
2007. szeptember 27. 16:00
Kalapács alá kerül New Yorkban a Magna Charta egy ritka példánya. A 13. századi "angol alapokmány" a szabadságjogokat garantálta és korlátozta a király hatalmát.
Korábban
Az 1297-ből származó, I. Edvárd király pecsétjével ellátott példány eladási ára a 30 millió dollárt is elérheti - közölte közleményben az árverést szervező Sotheby's aukciósház.
Szabályozza a kereskedelmet, a vám- és pénzügyeket, a jog és az igazságszolgáltatás reformját. Rendelkezései szerint az igazságszolgáltatást senkitől nem tagadhatják meg, illetve nem lehet késleltetni; szabad embert tárgyalás nélkül nem lehet elítélni; jogszerű ítélet nélkül nem lehet letartóztatni, bebörtönözni, megfosztani birtokától, száműzni vagy más módon zaklatni. Nevezetes záró rendelkezése szerint egy 25 báróból álló bizottság a királyt erőszakkal is rászoríthatja a Magna Charta betartására.
A Magna Chartának mindössze két példánya található Nagy-Britannián kívül: az egyik az Egyesült Államokban, a másik Ausztráliában. A december 10-i árverésből befolyó összeget Ross Perot milliomos, egykori elnökjelölt egyik jótékonysági alapítványa számára utalják át.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 5. Magyarország gazdasága a 20. században (a trianoni béke gazdasági hatásai, Bethlen-féle konszolidáció és a gazdasági válság, Rákosi- és Kádár-korszak gazdasága)](/iI3Es/label/.cut-640x400/767.jpg)
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap