Kultúrházak és templomok a Kulturális Örökség Napjain
2007. szeptember 13. 15:00
A Kulturális Örökség Napjai keretében szombaton és vasárnap 260 magyarországi településen mintegy 650 helyszínen rendeznek programokat.
Korábban
Mezős Tamás, a KÖH elnöke elmondta: a klasszicizmus a "szívének talán legkedvesebb építészettörténeti korszak", amikor a barokk kortól a századfordulóig olyan kiemelkedő alkotások születtek, amelyeket kevéssé ismernek az emberek. Hozzátette: Magyarország első miniszterelnöke, Batthyány Lajos születésének 200. évfordulója is indokolja a reformkor építészetének középpontba állítását.
Szintén évfordulóhoz kapcsolható a Nyitott templomok éjszakája: Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából "lehet elgondolkodni az egyik legfontosabb magyar királykisasszony" tettein az ő kultuszát ápoló templomokban is - hangoztatta a KÖH-elnök. A nemzetközi keresztény program, az evangéliumot közvetítő Városmisszió papi felelőse, Blanckenstein Miklós elmondta: a Nyitott templomok éjszakája program célja, hogy funkciójában mutassa be az épületeket.
Gábor Klára, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnökségi tagja a Kultúrházak éjjel-nappal című akció fő céljának azt nevezte, hogy éreztessék a látogatókkal: ez az intézményhálózat létezik, és elviszi a kultúrát a legkisebb falvakba is. A programsorozat keretében koncertek, filmvetítések, éjszakai helytörténeti vetélkedők várják az érdeklődőket - tette hozzá.
A fesztiválhoz idén két színház csatlakozik: a Vígszínház és a Magyar Színház is nyílt nap keretében várja a látogatókat a próbákra és a kulisszák mögé szervezett bejárásokra.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap