Megszületett Vittorio Gassman olasz színész
2004. szeptember 13. 12:06
A genovai születésű Gassman jogot tanult Rómában, majd a Drámai Művészetek Akadémiáján folytatta tanulmányait. Még nem szerezte meg a diplomát, amikor már felvették Alda Borelli egykori híres színtársulatába, és később Luchino Visconti színicsapatában is dolgozott. Modern és antik drámák főszerepeiben lépett színpadra; óriási sikert aratott Hamletként és Peer Gyntként. Később ő maga is rendezett, és állított színpadra műveket. Első filmsikerét a filmtörténeti jelentőségű Keserű rizsben aratta (1949), majd Hollywoodba szerződött, ahol több film fő- és fontos mellékszerepét játszotta el. Igazi tehetsége azonban hazájába visszatérve bontakozott ki. Dino Risi Előzés (1962) című filmje hozta meg számára a világhírt. Nemcsak a közönség, a kritika is egyhangúlag dicsérte karakteres alakítását. Risi, érezve a siker további lehetőségeit, közel egy tucat filmjének főszerepét játszatta el Gassmannal. Kiemelkedik közülük a Szörnyetegek (1964), amelyért a Buenos Aires-i filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját nyerte el Ugo Tognazzival, és A nő illata (1974), melynek főszerepéért Cannes-ban is díjat kapott. Hosszú filmszínészi pályáján alakított katonát, bírót, rendőrt, gyilkost, remetét, aranyifjút, sőt esetenként nőalakban is felbukkant, kosztümös és modernkori szerepekben egyaránt megállta helyét. Az 1980-as évektől újabb drámai erejű újabb filmekben játszott új rendezőkkel, mint Alain Resnais, Krzysztof Zanussi, Ettore Scola. 1982-ben önéletrajzi ihletésű filmet készített Alessandro fia társrendezőjeként Az apa fia címmel. 1979-től fiatal színészeket nevelt Firenzében. Irodalmi munkásságát már a negyvenes és az ötvenes években is díjakkal ismerték el, önéletrajzi köteteket adott ki, költőként is bemutatkozott, s Fehér bálna címmel színművet is írt. 1994-ben Gassman Dantét olvas címmel rendkívül nagy hatású, több száz részből álló, különleges ismeretterjesztő értékű televíziós sorozatban hozta közel a nézőkhöz az Isteni színjátékot. 75 évesen lemezre szavalta II. János Pál pápa több versét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap